Rupert Murdoch médiatulajdonos 92 éves korában úja megházasodik
Az esküvőt nyár végén tartják majd, a pár izgatott, hogy „életük második felét közösen töltsék”.

Az esküvőt nyár végén tartják majd, a pár izgatott, hogy „életük második felét közösen töltsék”.

A Helsinki Egyetem már készül a cím ünnepélyes átadására.

„Nem értem jönnek, hanem értetek; én csak az útjukban állok és ott is maradok” – nyomatékosított az egykori elnök.
Az esküvőt nyár végén tartják majd, a pár izgatott, hogy „életük második felét közösen töltsék”.

A Helsinki Egyetem már készül a cím ünnepélyes átadására.

„Nem értem jönnek, hanem értetek; én csak az útjukban állok és ott is maradok” – nyomatékosított az egykori elnök.

Majd minden harmadik válaszadó szerint Ukrajnának akár területeket is át kellene átengednie Oroszországnak a béke érdekében.

A japán kormányfő volt az egyetlen G7-vezető, aki az invázió óta még nem látogatott Kijevbe.

A híradások szerint orosz cirkálórakéták állhattak a célkeresztben.

Amennyiben azonban a főképviselő vagy bármely tagállam nyilatkozatot szeretne kiadni, Magyarország nem emel kifogást ellene.

A jelentés szerint a rendőri állomány összetétele egyáltalán nem tükrözi a tízmilliós brit főváros sokszínűségét.

Magyarics Tamás szerint még javíthat is a volt amerikai elnök újraválasztási esélyein, ha letartóztatják.

Katonai típusú robbanószerről lehet szó.

Kérdéses, hogy az ideiglenes kabinetnek van-e egyáltalán joga haditechnikát küldeni egy hadviselő félnek.

A kiszabadult síelők egyike talált rá eszméletlen állapotban, akkor már nem lélegzett.

Ez sok magyar embernek problémát okoz, ezért tárgyalásokat kezdtünk Burgenland vezetőivel a megoldás érdekében – írta Szijjártó Péter.

Az amerikai elnök korábban tagadta a vádakat, miszerint családja pénzeket kapott Kínából.

Anton Gerascsenko újfent megismételte az ukránok által sokat emlegetett vádakat.

Mindössze kilenc képviselő szavazata hiányzott a hétfői szavazáskor.

A rengés erőssége 4,9-re tehető a Richter-skálán.

Matteo Salvini: Egy gyermek születéséhez egy nő és egy férfi kell, ez nem vallási meggyőződés kérdése, hanem tény.

A keresztségi hitvallást lecserélték a pogány LMBTQ-ideológia bálványára – fogalmazott a német bíboros.

Az orosz elnök Hszi Csin-ping kínai államfőt fogadta hétfőn a Kremlben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

2023 karácsonyán még kérdéses volt, hogy a jó fog-e győzni, vagy azok, akik többmilliós fizetésekért dolgoznak saját hazájuk ellen.

Kimondottan komoly kisgyerek volt – árulta el Sipos Erzsébet a kormányfő titkát.

A gyorsaság, az impulzivitás és az improvizáció az, amiben jól érzi magát, az emberek szenvedését viszont 43 évnyi szolgálat után is nehezen viseli a mentős.

Nem vitás, a cél egy professzionális adatbázis kiépítése.

Magyar Péter főnöke uniós zászló alatt vezényelne katonákat a harctérre.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

Az Across szabadidő-autó második generációja egyes piacokon már rendelhető benzines és hibrid hajtásláncokkal.

Tűzesetekhez, műszaki mentéshez, autóbalesetekhez és szén-monoxid miatt is riasztották a lánglovagokat.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.