Ferenc pápa felszólalt a földrengés áldozataiért
Az egyházfő tényleges segítségnyújtást szorgalmazott.

Az egyházfő tényleges segítségnyújtást szorgalmazott.

A Baptista Szeretetszolgálat különítménye nyolc keresőkutyával vett részt a földrengés utáni mentésben, és hét embert mentettek ki a romok alól.

A norvég politikust eredetileg négy évre választották meg a szövetség vezetői pozíciójára.
Az egyházfő tényleges segítségnyújtást szorgalmazott.

A Baptista Szeretetszolgálat különítménye nyolc keresőkutyával vett részt a földrengés utáni mentésben, és hét embert mentettek ki a romok alól.

A norvég politikust eredetileg négy évre választották meg a szövetség vezetői pozíciójára.

Lengyelországban és Nagy-Britanniában sincs napirenden, hogy harci repülőket szállítsanak Kijevnek.

A szigetországban a közvetlenül választott államfő alakítja meg és irányítja a kormányt.

A Paris Saint-Germain világbajnok labdarúgója 2010 óta az ENSZ Gyermekalapja, a UNICEF jószolgálati nagykövete.

A korrupciós botrány nem az egyetlen példa a nem kormányzati szervezetek növekvő befolyására.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a háború elhúzódik.

Egy felmérés szerint kétharmaduk rossznak tartja az együttélést, egy éve még a válaszadók alig fele vélekedett így.

Justin Trudeau elmondta, Joe Bidennel egyeztetve adott utasítást a megsemmisítésre.

Az ENSZ még nem ért az összesítés végére, attól tartanak, hogy a valós veszteség jóval nagyobb lehet.

Gripen vadászgépeket nem ad Ukrajnának Stockholm, ám bőven nyújtott már katonai segítséget.

Nyugalmazott tábornok: a program kezdete előtt Kelet-Ukrajna tele volt orosz hírszerzőkkel.

Szedjük csokorba az elmúlt hét eseményeit, de nagyon vigyázzunk, hogy meg ne bolonduljunk közben.

A szakszervezetek közös nyilatkozatban szólították fel a kormányt a törvényjavaslat visszavonására.

Erősen megosztja a társadalmat az Ukrajnával kapcsolatos kormányzati politika.

Örményországból élelmet, vizet és gyógyszereket szállítottak teherautókkal a földrengés áldozatainak.

„Van egy dolog, amiről nem beszéltünk, mert minket is megviselt. Drága Ali, örökre emlékezni fogunk Rád!” – írták.

Nem ez az első eset, hogy a Korán meggyalázása rendkívüli felháborodást kelt a dél-ázsiai országban.

Becslések alapján több mint ötszázan haltak meg a tüntetések kezdete óta Iránban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.