A kolozsvári Nemzetközi Filmfesztivált is elhalasztják
Reményik verssel adnak reményt az embereknek az olasz amatőr színészek a koronavírus-járvány idején.
Reményik verssel adnak reményt az embereknek az olasz amatőr színészek a koronavírus-járvány idején.
A solymászat, a lipicai lótartás és a magyar vonós zenekari hagyományok is felterjesztésre kerültek.
A tárcaíró nehezen bírja, hogy a koronavírus-válság miatti bezártság okán ne éljen társasági életet.
A kiváló énekesnő életét és embermentő tevékenységét 1990-ben lánya, a Londonban élő újságírónő írta meg.
Huszárik Zoltán 1971-ben rendezte meg a Szindbádot, és ezzel új fejezetet nyitott a magyar és az egyetemes filmtörténetben.
Itt az ideje, hogy visszafelé kérdezzünk, ha már előre nem tudunk – vélekedik Szarvas József.
A László király visszatér, valamint a Csókos asszony című előadások premierjére készülnek.
A hegedűvirtuóz, világzenész hisz abban, hogy mindenki képes tenni egy ügyért a saját eszközeivel.
Részletes helyzetelemzést készített a Music Hungary Szövetség a koronavírus-járvány hatásáról a hazai zeneiparra. A szervezet javaslatokat fogalmazott meg a kormány felé a szektor megsegítésére, a károk enyhítésére.
Mintha Tolnay Klárira írták volna a szerepet. Ő ekkor 83 éves, egy év múlva már az égi színtársulat tagja.
A maszkos ember látványa (ha nincs épp karnevál) mindnyájunkban ősi, primordiális félelmet idéz elő.
A járvány vége után le kell ülnünk és meg kell beszélnünk az ebben az időben szerzett tapasztalatainkat.
Kölcsey a nagy kolerajárvány egyik gócpontjában, Szatmár vármegyében lakott, Szatmárcsekén.
A Fonogram – Magyar zenei Díj 2020 egyes zenei kategóriáinak győztesei online videókon derültek ki.
A fertődi Esterházy-kastély Haydn-koncerttel küld erőt és köszönetet a koronavírus ellen küzdőknek.
Péntekenként este minél több erkélyen hangozzék el Marc-Antoine Charpentier Te Deumának prelúdiuma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Miniszteri főtanácsadó lesz.
A színész novemberben veheti át az elismerést.
Mégis nézhető a film, mutatjuk miért.
Különleges programokkal készülnek a Múzeumok éjszakájára.
Újabb rangos elismerést kapott a fejlesztés.
Felülmúlta önmagát a dunaújvárosi fesztivál.
Salvador Plasencia 15–21 hónap börtönbüntetéssel számolhat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Meditatív élményt kínál a francia–kanadai Pásztorok című dráma.
Régóta húzódik már a Liverpool tárgyalása a magyar védőről, most friss hírek érkeztek.
Az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését a munkaszüneti napok nagy száma miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.