Czene Attila válthatja Gyárfás Tamást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Saját magát alkalmasnak tartja rá, és több fontos irányból támogathatják.

2016. 12. 02. 10:19

Gyárfás javára mindenképpen fontosnak tartotta elmondani, hogy az úszósport pénzügyi felvirágoztatása egyértelműen hozzá kötődik, mint megjegyezte, kevesen tudják, hogy Darnyi Tamás a labdarúgóknál is többet, egymillió forintot keresett a kilencvenes években. Emellett világos Sós előtt, hogy a 2017-es vb Budapestre hozatala egyértelműen Gyárfás érdeme.

Az érem másik oldalán „összeszedettnek” titulálta a sportolók hét pontját, úgy látja, „sok igazságot tartalmaz” az a követeléssor, amelyben a feladatkörök világos meghatározását, a pénzcsapokhoz hozzáférés rendjét, a személyi függés és a diktatórikus mechanizmusok megszüntetését sürgették a versenyzők egyebek mellett.

„Az sem biztos, hogy minden jó lesz a szerkezeti váltásban, ami most következik” – utalt Sós szőrmentén arra, hogy a sportfinanszírozási és -irányítási rendszer a november 8-án a parlament által elfogadott új sporttörvénnyel átalakul, azt viszont megint csak aláhúzta, hogy Magyarországon jelenleg van legalább húsz edző, aki egy Egerszegi-, Kenderesi- vagy Szabó Tünde-szintű úszót a csúcsra tud vezetni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.