Beütötte magát a válogatottba

Becze Tihamér egyedülálló kar­riert futott be a magyar jégkorongban: úgy lett válogatott, hogy korábban felnőttként már egy másik ország — jelesül Románia — legjobbjai között is szerepelt. A nemzetközi szövetség kemény feltételeket szab annak, aki ezt az utat választja, de a gyergyószárhegyi születésű hokist a szíve és az esze is hazánkba húzta. A decemberi bemutatkozás után a hét végén Bledben megrendezett négyes tornán megszerezte az első gólját is — beütötte magát a magyar válogatottba.

A fehéroroszok ellen szerezte első gólját magyar nemzeti mezben Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Mikló

– Gyerekkori álmom vált valóra. Nehéz szavakba önteni, mit is jelent nekem ez a gól, csak az tudja átérezni, aki átélte azt, amin végigmentem – beszélt a fehéroroszoknak ütött találatáról a Csíkszereda balszélsője. Amivel nem könnyítette meg a dolgunkat. Mert bár a magyar jégkorong-válogatottban székelyföldi, felvidéki, sőt tengerentúli születésű játékosok egész garmadája pályára lépett már, olyan még egy sem akadt, aki korábban másik ország legjobbjai között is kikorcsolyázott volna.

Az alapvetően kanadai invázió megakadályozására a nemzetközi szövetség roppant szigorú szabályokat alkotott. „Szimpla” országváltás esetén csupán két évet kell megszakítás nélkül lehúzni a fogadó ország valamelyik csapatában, ám ha az illető akár csak egyszer szerepelt a születési hely szerinti ország válogatottjában, akkor a kötelező moratórium megduplázódik. ­Becze Tihamér az első magyar ajkú hokis, aki ezt vállalta, de nemzetközi példákat sem tudnánk vég nélkül sorolni.

– Előtte fociztam, kézilabdáztam, cselgáncsoztam, későn, tizenegy évesen kaptam rá a jégkorongra – elevenítette fel kacskaringós pályafutása kezdetét a 28 éves támadó. – Akkoriban Szárhegyen már kihalt a hoki. Édesapám gondolt egyet, s újraindította a játékot a községben. Csináltak természetes jeget, amin én is elkezdtem korcsolyázni. Két osztálytársam bejárt Gyergyószentmiklósra hokizni, s hívtak engem is. Akkor én voltam az utolsó a csapatban, de mindenre képes voltam azért, hogy játszhassak.

Becze Tihamér tehetsége korán megmutatkozott, s jó barátjával, kortársával, Bartalis Istvánnal együtt – az édesapáik szintén barátok, sőt egykor padtársak voltak – két év múlva már a magyar fővárosban, a Budapest Stars csapatában pallérozódott.

– Nehéz évek voltak. Vízummal kellett Magyarországon tartózkodnom, mert akkoriban nekünk, székelyföldi magyaroknak még nem járt állampolgárság, azt csak a 2010-es választások után kérvényeztem és kaptam meg az elsők között. Ráadásul nemcsak az ellenfelek, de a csapattársak szülei is kitartóan és szándékosan románoztak minket – jellemzi a maga természetes módján a tudathasadásos viszonyokat.

Felnőve, svédországi kitérővel aztán haza-, helyesebben a szomszédba, Csíkszeredába igazolt, s csupán 17 évesen debütált a román válogatottban. Erős, technikás, intelligens hokis volt már akkor is, széles körben ismertté azonban nem a játékának, hanem az egyik nyilatkozatának köszönhetően vált.

A fehéroroszok ellen szerezte első gólját magyar nemzeti mezben
Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

2011-et írtunk. A magyar és a román válogatott barátságos, sőt inkább testvéri mérkőzést játszott egymással Csíkszeredában. A találkozó előtt rendhagyó módon eljátszották mindkét ország himnuszát (csak a győztesét szokás a meccs után). Ez még hagyján. Ám a hazai játékosok is a magyar himnuszt énekelték, s mindezt a román tévé élő egyenes adásban közvetítette. Az eset botrányt kavart Romániában, Becze azonban nem hátrált meg, a Népszabadságnak adott interjúban többek között ezt mondta:

„A románoknak jóformán semmi közük ehhez a válogatotthoz, meg egyáltalán: az itteni jégkoronghoz sem. A csapatba rajtunk kívül egy ukrán srác és egyetlen román nevű játékos fér be, a kapusunk, de ő is gyergyószentmiklósi, az édesanyja pedig magyar. […] Én magam amúgy kettős állampolgár vagyok, és kényszerűségből játszom Románia csapatában. A távlati terveim között az szerepel, hogy magyar válogatott leszek, ám erre az érvényben lévő szabályok szerint a legkorábban négy év múlva lesz lehetőségem. […] Nem vitás, a helyzet feloldhatatlanul súlyos. De nem mi tettük azzá, nekünk tiszta a lelkiismeretünk.”

– Romániában közellenséggé váltam akkoriban, négyszáz gyűlölködő kommentet kaptam a Facebook-oldalamra, a bozgor (románul hazátlan, amit jellemzően a magyarokra értenek) volt a legenyhébb sértegetés – emlékszik vissza azokra az időkre. De nem törődött ezzel, tudatosan valósította meg a tervét, amiről már 2011-ben beszélt. 2014-ben lemondta a román válogatottságot, Miskolcon, Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Újpesten szerepelt váltakozva, de kitelt a négy év, amivel teljesítette a feltételt, így a nyáron ismét hazatérhetett Csíkba.

Folyamatosan jól teljesít, évek óta a magyar központú bajnokság (most Erste-liga) meghatározó jégkorongozója, a válogatottságot tehát véletlenül sem ajándékba kapta, a következő nagy célért, a világbajnoki szereplésért azonban tovább kell küzdenie.