Ahogy azt már megírtuk, Szun Jang győzelmeit fura eredményhirdetések kísérik. Amikor megnyerte itt a kvangdzsui vizes vébén a 400 méter gyorsot, a ceremóniát követően az ezüstérmes ausztrál Mack Horton – aki egyébként a riói olimpián megverte Szunt ebben a számban – nem állt oda az ilyenkor obligát közös fotóra, tiltakozásul a kínai úszó rovott múltja ellen. (Szunt egyszer már három hónapra eltiltották 2014-ben, s tavaly szeptemberben ellenszegült a doppingellenőröknek, a gyanú szerint kalapáccsal összetörte a vizeletmintáját tartalmazó üvegcsét. Az ügyet a WADA a lausanne-i döntőbíróság, a CAS elé vitte, a FINA viszont egyelőre hozzájárult Szun indulásához a kvangdzsui vb-n.)
Kedden a 200 méter gyors után a brit bronzérmes, Scott Duncan sem állt fel a regényes körülmények között győztes Szun mellé. (A vízben elsőként célba érő litván Danas Rapsyst kizárta a versenybíró, mert a rajt előtt egy milliméternyit bemozdult, jóllehet nem ugrott ki.)
Az ügynek van utóélete is. A New York Times újságírói szájról olvasó specialistával elemeztették az esetről készült videót, és kiderült, hogy Szun gőgösen odavetette az őt negligáló Duncannek: „You are a loser, I am a winner!”
De még itt nincs vége a sztorinak. A litván szövetség elnöke óvott, nagy nehezen összeguberálta és átadta a FINA illetékesének a beadványhoz szükséges ötszáz eurót (amelyről nem kapott elismervényt!), az óvást természetesen elutasították, az ötszáz euró ugrott (szintén természetesen), amit valószínűleg a saját zsebéből kell megtérítenie a sportvezetőnek, mivel nem kapott róla bizonylatot...
És még mindig van folytatás. Mack Horton Instagram profiljára ezrével özönlenek Kínából a halálos fenyegetések, nemcsak neki címezve, hanem a családjának és a menyasszonyának is. Az ausztrál szövetség kiáll Horton mellett, és személyes kvangdzsui tapasztalatom is azt mutatja, hogy az úszók 99 százaléka Hortonnal és Duncannel érez együtt. Más kérdés, hogy egyelőre késik az összehangolt, bátor kiállás, miközben a FINA szankcióval fenyegeti Hortont, amiért nem állt oda a dobogóra...