Adam Peaty világcsúcsa a 100 méter mell középfutamában tulajdonképpen a testet öltött papírforma. Már a riói olimpia óta érett a rekorddöntés, a brit most hároméves csúcsát adta át a múltnak, a Földön elsőként áttörve az 57 másodperces határt (56.88 mp).
Persze erre is felkapta a fejét a szakma, de a biztosítékot igazán Katie Ledecky veresége verte ki a 400 méter gyorson. A még mindig csak 22 éves ötszörös olimpiai és tizennégyszeres világbajnok 2012 óta először kapott ki a 400, 800 vagy 1500 méteren, legyőzője, az ausztrál Ariarne Titmus 3:58.76 perccel új nemzetközösségi rekordot állított fel.
Ledecky úszása nem volt meggyőző. A 18 éves Titmus 250 méterig simán vezetett, ott az amerikai tett egy kétségbeesett kísérletet, és átvette a vezetést, sőt, 350-ig némileg el is húzott, ám az utolsó ötvenen látványosan „meghalt”, és Titmus 1.21 másodperces, jelentős előnnyel győzött.
„Amikor ellöktem magam 350-nél a faltól, hirtelen úgy éreztem, hogy minden erőm elszáll. Ilyet még sohasem éreztem. Ki vagyok borulva, természetesen. Nem szoktam hozzá a vereségez” – ismerte el Ledecky a sajtóértekezleten.
Titmus érdekes dolgokat mondott.
„Katie lebecsült engem, pedig a világranglista második legjobb idejével rendelkeztem. Amikor a verseny előtt kérdezték, hogy nem tart-e tőlem, csak rándított egyet a vállán, és azzal válaszolt, hogy mindenkitől tart. Remélem, most tudatosult benne, hogy veszélyes vagyok rá.”
Szun Jang, a 400 méter férfi gyors győztese természetesen tudta, hogy kicsoda az ausztrál Mack Horton, aki a riói olimpián legyőzte őt. A kínai most visszavágott, de a java csak a döntő után következett.
A második helyezett Horton nem fogott kezet a háromszoros olimpiai és immár tízszeres világbajnokkal, egyszerűen levegőnek nézte legyőzőjét, aki az első úszó lett a világon, aki a 400 métert négyszer is megnyerte vb-n. Sőt, a szemüveges Horton még a dobogó második fokára sem volt hajlandó felállni, habár az ezüstöt azért átvette.
Az okokat mindnyájan tudjuk. Szunt sokan csalónak, a nemzetközi szövetség, a FINA kivételezettjének, lieblingjének tartják, és ennek Hortonon kívül mások is hangot adtak már az úszóvilágban.