– Váltottak néhány szót Kopasz Bálinttal? – indítottuk a beszélgetést Gecső Tamással, aki K–1 1000 méteren az igazán magyaros negyedik előfutamból jutott tovább a középdöntőbe negyedikként, hiszen az első helyen Kopasz, a harmadikon a szlovákiai Gelle Péter lapátolt be a célba.
– Nem, mert Bálinttal nem együtt jöttünk ki a partra, a rajtnál pedig ugyan egymás mellett voltunk, de olyankor már nincs beszélgetés, mindenki a futamra koncentrál.
– Milyen érzés német színekben indulni egy magyarországi vb-n?
– A magyar állampolgárságom megmaradt, szóval, tulajdonképpen én is itthon vagyok. Ezzel együtt kétségkívül érdekes a helyzet, és úgy érzem, hogy a magyar edzői stáb nem feltétlenül kedvel. Ám bízom abban, hogy amikor a szurkolók biztatják a hazai versenyzőket, abból egy kicsi nekem is jut. Egyébként 2012-ben ezen a pályán nyertem az Európai Olimpiai Reménységek Versenyén, és ezt jó előjelnek tekintem.
– Most mi a cél?
– Szeretnék bekerülni a döntőbe, ami a világkupákon nem okozott gondot, a fináléban pedig az első öt közé kellene kerülnöm az olimpiai kvótáért. Bár az is igaz, hogy az ötszázas négyesünk és az ezres párosunk biztosan megszerzi a kvótát, és csak hat tokiói hely van. Ezért a jövő évi válogatókon a párosra hajtok rá.
– Pedig tavaly négyesben lett világbajnok, igaz, ezer méteren.
– Ami már nem olimpiai szám, és így kisebb a presztízse is. Ettől függetlenül persze nagyon örültem annak a vb-aranynak, főleg azután, ami 2017-ben történt velem. Gyalog is szinte csak három perce lakom a vasútállomástól, de siettem, felpattantam a kerékpáromra, és egy hirtelen fékezésnél hatalmasat estem, rá a vállamra. Volt szakadás, zúzódás, megműtöttek, így csak januárban tudtam elkezdeni az edzéseket. A peches történetnek mégis happy end lett a vége.
– A németországi története hogyan kezdődött?
– Hat éve csak azért mentem ki Németországba, hogy nyelvet tanuljak, a kajak-kenunak köszönhetően kerültem egy berlini sportiskolába. Ott viszont a kajakozástól teljesen elment a kedvem, egyedül voltam, nem éreztem jól magam. Egy év után váltottam, átmentem Potsdamba, ami földrajzilag nem volt nagy váltás, mert csak húsz kilométerre van Berlintől. A különbség azonban ég és föld, abszolút profi körülmények közé kerültem, és itt csatlakozott hozzám a három évvel idősebb bátyám is. Éppenséggel ő most jutott abba a szakaszba, hogy beleunt a kajakozásba, de talán nem végleg szakított a sportággal. Nekem viszont Potsdamban nagyon megjött hozzá a kedvem. A klubunkról csak annyit, hogy a világon szerintem nálunk van a legtöbb olimpiai és világbajnok.
