Kádár idén az Eb-selejtezőkön is törzstag – volt. Múlt csütörtökig, amikor tulajdonképpen rajta úszott el a horvátok elleni meccs, mert az első és a harmadik gólban is nyakig benne volt. Előbb szabályosan belevezette a labdát Modricba, a harmadiknál pedig lyukat rúgott. Rossi le is cserélte a félidőben, három napra rá Azerbajdzsán ellen pedig már a kispadon sem kapott helyet. Rossi azt nyilatkozta, nem érti Kádár összeomlását, mert jelenlegi klubjában, a Dinamo Kijevben hétről hétre megbízhatóan játszik. Felhívtuk Rácz Lászlót, a 47-szeres szovjet válogatott klasszist, a Dinamo legendáját, aki másképp látja.
„Tamásnak nem egyenletes a teljesítménye, minden meccsen elkövet egy-két nagyobb hibát. Nyilván jót tesz a megítélésének, hogy állandóan szerepel a magyar válogatottban. Kérdéses, hogy a horvátok elleni gyengélkedése hogyan befolyásolja a pályafutását.”
Hát igen, vegyes Kádár megítélése. Megkérdeztük ügynökét, Varga Sándort, de ő nem látta a horvát–magyart, ezért nem is akart nyilatkozni. Meg különben is, védencéről nyilván csak jót mondana – vagy semmit.
Az 57-szeres válogatott védő karrierjében is vízválasztó lehet a november 19-i cardiffi Wales–Magyarország meccs, az utolsó Eb-selejtezőnk. Azt ugyanis Marco Rossi vasárnap este a Groupama Arénában egyértelművé tette, hogy az eltiltott Korhut helyettese Kádár lesz a balhátvéd posztján.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!