Eltávozott a Dream Team atyja

Szerdán New Yorkban elhunyt David Stern, az NBA korábbi ügyvezetője, nemcsak a kosárlabdázás, hanem az egyetemes sport történetének egyik legnagyobb hatású vezetője. Stern 77 éves volt.

Forrás: M4 Sport

Az NBA-t 1984-től 30 éven át irányító, megreformáló és korábban sohasem látott sikerekre, népszerűségre vezető menedzser december 12-én agyvérzést szenvedett, miközben vacsorázott egy manhattani étteremben. Azonnal kórházba szállították, de állapota mindvégig válságos maradt, s az újesztendő első napján, családja körében, jobblétre szenderült. Halálával a Nemzeti Kosárlabda Szövetség (az NBA ennek a rövidítése) azt a sportvezető-üzletembert veszítette el, aki gyakorlatilag megmentette, majd felvirágoztatta a nyolcvanas évek közepén útját kereső amerikai profi kosárlabdázást, majd a Dream Team elküldésével az 1992-es barcelonai olimpiára – egy rövid történelmi pillanatra – a legnépszerűbb profi sporttá tette a kosárlabdát. Az, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, de még a kétezres évek elején is hazánkban Michael Jordan, Magic Johnson, Larry Bird, Scottie Pippen, majd David Robinson, Shaquille O'Neal, Kobe Bryant és LeBron James népszerűsége Zinedine Zidane-éval, Raúléval, Ronaldóéval, Ronaldinhóéval vetekedett, hogy a fiatalok öltözködése a pesti Nagykörúton hajazott a harlemi fekete srácok magas szárú kosarascipős, bőgatyás, dzsekis, simléderes sapkás egyenszerelésére, az szinte egyesegyedül Sternnek volt köszönhető, hiszen a szikrázóan tehetséges manhattani ügyvéd alakította mindent elhomályosító világmárkává – ahogy manapság mondjuk: globális branddé – az NBA-t.

David Joel Stern 1942. szeptember 22-én született New Yorkban, egy manhattani zsidó szatócs fiaként. Kisgyermekkorától a New York Knicks rajongója volt. A Rutgers, majd a Columbia egyetemre járt, utóbbin szerzett jogászdoktori diplomát 1966-ban. Diplomázás után azonnal egy olyan New York-i ügyvédi iroda szerződtette a tehetséges fiatalembert, amely az NBA-t képviselte. Tevékenységére hamar felfigyeltek az NBA-ben, és Larry O'Brien, a liga akkori ügyvezetője 1978-ban különleges jogi tanácsadónak szerződtette, majd két év múlva ügyvezető alelnökké léptette elő. Stern két kulcsfontosságú intézkedést vitt keresztül: elérte a drog- és doppingtesztek, valamint a fizetési sapka (salary cap) bevezetését. Utóbbi financiális értelemben gyakorlatilag megmentette az NBA-t, hiszen valamelyest gátat szabott a játékosbérek mértéktelen emelkedésének, ugyanakkor a jövedelmek igazságos elosztását is garantálta: attól kezdve a játékosok kapták az NBA kosárlabdával kapcsolatos bevételeinek 53 százalékát. A drogtesztek szükségességéről meg csak annyit, hogy egy 1980-as New York Times-cikk szerint akkoriban az NBA játékosainak 40-75 százaléka rendszeres kokainfogyasztó volt...

Amikor O'Brien 1984. február elsején nyugdíjba ment, Stern a lehető legtermészetesebb módon követte mentorát a ligaigazgatói (commissioner) poszton. Stern hivatalba lépésével a liga virágkora vette kezdetét – mondjuk, nem ártott, hogy egy éven belül kelt el a drafton az NBA történetét az elkövetkező másfél évtizedben meghatározó öt extraklasszis: Michael Jordan, Hakeem Olajuwon, Charles Barkley, Karl Malone és John Stockton. Az 1962-1963-as évjárathoz fogható azóta sem volt a kosárlabdázás históriájában.

Az első nagy siker a Los Angeles-i olimpia megnyerése volt a Jordan mellett Patrick Ewingot is felvonultató Team USA-vel, amely akkor még egyetemistákból állt. Az 1988-as szöuli olimpia kudarca – nem került döntőbe az Egyesült Államok amatőr válogatottja, pedig ilyen, későbbi NBA-sztárok is szerepeltek, mint David Robinson, Dan Majerle, Danny Manning, Mitch Richmond – elengedhetetlenné tette a profik bevonását. Stern volt az, aki a kedvező 1989-es FIBA-döntés után menedzselte a Dream Team részvételét a barcelonai olimpián. Talán még ő maga sem sejtette, mekkora hatása lesz a Jordannel, Magic Johnsonnal, Barkley-val, Malone-nal, Pippennel, Birddel, Robinsonnal, Ewinggal, Stocktonnal, Chris Mullinnal, Clyde Drexlerrel és az egyetlen egyetemistával, Christian Laettnerrel felálló csodacsapatnak, amelyet azóta is a sportág története legkáprázatosabb együtteseként emlegetnek. A Dream Team természetesen veretlenül nyerte meg az olimpiát, átlagos pontkülönbsége meccsenként 43,8 volt...

Stern az NBA globális térhódításának apostola lett. Felismerte a kínai piac jelentőségét. 1989-ben nem restellt négy órát várakozni Pekingben a kínai állami televízió (CCTV) elnökének előszobájában, mire végre beengedték; az első szerződésben ingyen (!) bocsátotta a kínaiak rendelkezésére az NBA-meccsek közvetítési jogait. Tavaly 1,5 milliárd dolláros, öt évre szóló szerződést írt alá a jogokkal Kínában rendelkező Tencent társaság és az NBA...

A barcelonai olimpia előtt 80 országban sugároztak NBA-mérkőzéseket, manapság 215 országgal van televíziós szerződésünk – nyilatkozta nem sokkal halála előtt Stern.

De a liga globalizációja csak egy dolog. Stern menedzselte a női NBA, a WNBA 1997-es beindítását – tény és való, az eltelt 23 évben a hölgykosárlabda még nem tudta megközelíteni a férfiak sportágának népszerűségét, és a WNBA a mai napig az NBA-től függ pénzügyileg –, hivatali idejére esett a liga bővülése, hét új franchise lépett be, és ma már 30 csapatos az NBA, benne nem kevesebb, mint 108 külföldi, ahogy előszeretettel mondják – nemzetközi játékossal.

Kulturális szempontból legalább akkorák Stern érdemei, mint a pénzügyeket illetően. Ő volt az, aki a feketék gettósportjából az amerikai és a globális mainstream játékává tette a kosárlabdát. És ebben döntő szerepe volt annak, hogy bevezette a dresszkódot.

Hogy mit?

A dresszkódot. Ugyanis az alapvetően konzervatív beállítottságú Stern kötelezővé tette, hogy a játékosok minimum klubzakóban mehettek mérkőzésekre, és csak bizonyos keretek között viselhettek ékszereket. Ahogy ő fogalmazott enyhe eufemizmussal: betiltotta a meccseken a hip-hop kultúrát. (Már amikor a játékosoknak a kosárlabdával kapcsolatos, hivatalos jelenésük volt.) Az intézkedést óriási felzúdulás kísérte, hiszen a ligát túlnyomó többségben fekete bőrű játékosok alkották, és ők aztán tényleg úgy öltözködtek, akár a papagájok: fordítva feltett baseballsapka, több kilós, ujjnyi vastagságú aranyláncok, malomkerék nagyságú, dióméretű brillekkel kivert medáliák, két számmal nagyobb melegítőfelsők, gatyák, borzalmas kosarascipők, tetkók tokától bokáig – nagyjából így nézett ki, például, Allen Iverson ruházata a dresszkód bevezetése előtt.

Manapság? Az ellenkező véglet dívik. Napjaink NBA-kosarasai több ezer dolláros Gucci-öltönyökben pompáznak, olyan szerelésben ülnek le a kispadra – ha éppen sérültek, és nem játszanak –, amilyenben az angol királynő fogadására szokás járni.

De bármennyire is konzervatív volt Stern, az empátia sem hiányzott belőle. Magic Johnson mondta róla: – Amikor 1991-ben kiderült, hogy HIV-fertőzött vagyok, az emberek azt hitték, ha kezet fognak velem, már elkapták az AIDS-t. Egyik pillanatról a másikra a sportvilág páriája lettem. Stern azonban megengedte, hogy játsszam az 1992-es All-Star Game-en Miamiban, majd a Dream Teamnek is tagja lettem a barcelonai olimpián, és ezzel lényegében rehabilitált. Életem végéig hálás leszek ezért.

Stern harmincéves uralkodására négy lockout esett, négy alkalommal fajult sztrájkig, majd kizárásig a tulajdonosok és a játékosok közötti bérvita, de a dörzsölt manhattani ügyvéd mind a négyet vaskézzel menedzselte és törte le.

2014-ben, 72 évesen papíron visszavonult, kijelölt utódját, Adam Silvert éveken keresztül pátyolgatta és vezette be a munka rejtelmeibe, de továbbra is megvolt az irodája a manhattani Olympic Towerben, az ablaka a Central Parkra nézett. Stern mindennap bejárt, nem tudta abbahagyni a munkát, mígnem december 12-én az agyvérzés leverte a lábáról.

Halálával a sportvilág egyik legnagyobb hatású vezetője távozott, életműve talán csak Sepp Blatteréhez vagy Pierre de Coubertin báróéhoz mérhető.