Wichmann Tamás egyike a magyar sport Halassy Olivérrel, Takács Károllyal rokonítható mesebeli hőseinek. Gyerekkorában súlyos balesetet szenvedett, elütötte egy autó, megsérült a csípője, napokig kómában feküdt, majd évekig járógépet használt, bicegve járt, de így is futott, s ami már-már csodaszerű, kenuzott is, pedig ez a mozgás éppen a csípőre gyakorol extrém terhelést. Az akaratereje szinte minden akadályon átsegítette. Szinte... A pályafutása hasonlatos az Aranycsapatéhoz. Hiába kilencszeres világbajnok, hiába volt egy évtizeden a legjobb magyar kenus, elsőre mégis szinte mindenkinek a moszkvai fiaskó ugrik be róla – miként Puskásékról az elvesztett berni döntő.
Vitathatatlan favoritként érkezett Moszkvába. Pályafutása negyedik és – valahogy már akkor sejteni lehetett – egyben utolsó olimpiáján, két ezüst és egy bronz után, hétszeres világbajnokként, harminckét évesen egyszerűen járt neki az arany. Máig megfejthetetlen, hogy mi történt ott és akkor. Úgy tűnt, a hajrához közeledve kezd felzárkózni az élen haladókhoz, aztán egyszer csak eltűnt a képernyőről... Föladta a versenyt, s utolsóként, kilencedikként ért célba a kenu egyesek ezer méteres döntőjében.
A kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes kenuslegendát hosszan tartó súlyos betegség után 72 éves korában érte a halál.
Sokba, nagyon sokba került neki ez a kudarc. A hetvenes években a futballisták mellett talán ő volt az első számú magyar sportsztár, rendszeresen szerepelt az újságokban és a tévéműsorokban. A moszkvai olimpia után aztán megfagyott körülötte a levegő. A magyar sportvezetőség, amely addig a tenyerén hordozta, nem bocsátotta meg neki a moszkvai kisiklást. Noha az 1981-es világbajnokságon még megcsillantotta a tudását, tízezer méteren lehajrázta a mezőnyt, de az évek múlásával nem tudott dacolni. Szívesen lett volna edző, de a népszerű sportoló előtt, akit addig a tenyerén hordozott a hatalom, bezárultak az ajtók. Pedig bizonyította, hogy edzőként is ért a kenuzáshoz. A jugoszláv Ljubek, Nisovics duót ő készítette fel a Los Angeles-i olimpiára, amelyet a többek között a mieink távollétében meg is nyertek, de ezt is inkább a rovására írták, mert hogy az ellenfeleket segítette. Érdekes, 1978-ban, amikor fair-play díjat kapott, mert Ljubek úgy győzte le őt a világbajnokságon, hogy szinte egész évben vele edzett, még itthon is ünnepelték.
