Félrelépett a bokszpápa

Buksi, a 11 hónapos, tündéri, enyhén hiperaktív kölyökpuli majd kiugrik a takaros kispesti családi ház kerítésén keresztül üdvözölni a látogatót, a kertben parkoló autón a BOX 001-es rendszámtábla jelzi, jó helyen járok. Szántó Imre ökölvívó-mesteredzőhöz jöttem, a fiatalabbaknak Öcsi bácsihoz, a súlyos ínszakadásából lábadozó bokszpápához, a sportág itthoni élő lelkiismeretéhez. Két nappal az előtt, hogy a magyar különítmény – hét férfi és öt nő – kiutazott volna Londonba, az európai olimpiai selejtező-tornára.

– Buksi pedigréje első rangú, attól a tenyésztőtől vettük, aki a Facebook tulajdonosának, tudja, annak a...megvan, Zuckerbergnek szállított egy fehér pulit – büszkélkedik a ház ura, miután Böbe, a felesége (még véletlenül sem merném Böbe néninek titulálni a fiatalos hölgyet, aki Öcsi „röghöz kötöttsége” idején ellátja az otthoni teendőket) elénk rakja a tejeskávét. Merthogy a mesteredző tőle szokatlan udvariatlansággal ülve fogad, mellette járókeret, a bal lába combtőig gipszben, felpolcolva egy székre, az arcán azonban a megszokott hamiskás mosoly, amely azért egy pillanatra lefagy, amikor a február 27-i történéseket eleveníti fel.

– Éppen a Fradi egyik vezetőjével beszéltem telefonon, nagyon belemerültem a diskurzusba, amikor itt a nappaliban melléléptem a lépcsőnek, és leestem három fokot. Elmúltam 76 éves, ilyenkor már könnyebben megsérül az ember. A bal lábamban a négyfejű combfeszítő izom leszakadt a térdkalácsról, az ínszalagot úgy kellett visszahúzni és visszavarrni, két hete történt, holnap (szerdán – a szerk.) veszik le a fekvőgipszet, és rakják fel a járógipszet – mondja Öcsi, aztán arra is fény derül, miért volt az a hosszas telefonbeszélgetés. Szántó több okból is megszüntette munkaviszonyát a Fradival, legfeljebb szaktanácsadói szerepet vállal, de ezt sem sikerült még tisztáznia a vezetőséggel, talán majd a napokban.

– Először csak simán felmondtam, de aztán eszembe jutott, annak idején, 1982-ben az apám vezetőedzősége alatt szűnt meg az ökölvívó-szakosztály a Fradinál, aztán én feltámasztottam, de nem akarom, hogy a második megszűnés is a Szántó névhez kötődjön. Ezért dolgoznék tovább szaktanácsadóként, ingyen, javadalmazás nélkül, hetente kétszer-háromszor lemennék a népligeti edzőterembe. Az utódaimnál úgyis jó kezekben lenne a szakmai vezetés – magyarázza Szántó, aki azt még elmondja, hogy harmincegy éve, amikor még nem volt teljesen kész a ház, az apja, a legendás Csöpi bácsi ugyanott szenvedett sérülést, ahol most a fia, lépcső még nem volt, csak egy lejtős deszka, amiről leesett az öreg, és kifordult a válla.

Fotó: A szerző felvétele

Mitől hiteles egy edző?

– Látod, több szempontból is ismétli magát a történelem! – mondja, majd edzéselméleti fejtegetésbe kezd. – Most Iglói Mihály, Náci bácsi, a korszakos atlétaedző könyvét olvasgatom, érdekelnek a résztávos, iramjátékos edzések, micsoda fantasztikus újítások voltak ezek az atlétikában, ami a bokszban is simán alkalmazható. Igaz, antropometriai vizsgálatokat ő még nem végzett, de akkor is. Megérzésből, ösztönösen csinálta, az a versenyző, aki nem bírta, az elhullott, már persze csak képletesen. Például a Tábori, Rózsavölgyi, Iharos, Mikes világcsúcstartó 4x1500-as váltó negyedik tagjából, Mikes Ferencből nem lett világklasszis, de a másik háromból igen. Felfedeztem egy izgalmas részletet. Iglói a napi első edzését reggel hétkor tartotta, a másodikat meg késő délután, este hatkor közben volt ideje a versenyzőnek kipihennie magát. Mi a bokszban délelőtt tízkor tartjuk az elsőt, háromkor a másodikat, így nincs idő a regenerációra, pedig az legalább annyira fontos a sportban, mint maga az edzés!

– Mostanában sokszor eszembe jut Adler Zsiga bácsi, Papp Laci legendás edzője, akit melegítőben sohasem láttunk, mindig utcai ruhában edzősködött. A '74-es kubai vb-re, az első amatőr világbajnokságra nem vitték ki, mert azt mondták, hogy már öreg. Én hetvenhét leszek, de még van bennem tetterő. Zsiga bácsi a profi Papp Lacit is úgy edzette, hogy kint cigizett a folyosón, aztán néha benézett a terembe, és mondta Lacinak, hogy lógjon az a váll, aztán visszament dohányozni. De ő megtehette, mert hiteles volt! Aztán a '74-es havannai vb-n jött a nagy leégés, pedig bombacsapattal mentek ki, Gedó, Orbán, Badari. Mert Adlert nem vitték ki, azzal, hogy már öreg... Na,. Ő akkor már orvosokkal, ügyvédekkel dolgozott, kevesen tudják, hogy ő vezette be Magyarországon a hobbibokszot, zsebbe kapta az orvosoktól, ügyvédektől a pénzt – persze akkor még amúgy sem volt személyi jövedelemadó. Egyszer kérdeztem tőle, „Zsiga bácsi, mikor tetszik nyugdíjba menni?”, mire azt mondta: „Hogy a csudába mennék, nincs másfél órányi igazolt munkaviszonyom!” Ő a hobbibokszból élt. Ma is minden edző a hobbibokszban dolgozik, abban van a pénz. Míg egyszer meg nem hal valaki, mert ezeknek az ügyvédeknek, orvosoknak, menedzsereknek nincs ám orvosi igazolásuk! Na, mindegy, ha Zsiga bácsit 73 évesen félreállították, akkor mit ugráljak én 77 évesen?! Ezért mondtam fel a Fradiban, nem vagyok megélhetési edző, kapom a tisztes olimpiai járadékomat, meg van rendes nyugdíjam is, megélek én abból. Pedig most lehetne valami igazán nagyot alkotni a magyar bokszban, mert ennél lejjebb már nem tud csúszni a sportág, ha most valaki belevágna, akkor csakis sikeres lehetne, mert innen csak felfelé vezethet az út. De nem csak a magyar bokszban, mert világszerte annyira lecsúszott a sportág színvonala, hogyha lenne egy szakértelemmel rendelkező, szorgalmas és türelmes edző, akkor csodát tehetne két év alatt. A baj az, hogy a bokszba csak túlsúlyos, szellemi fogyatékos vagy mozgássérült gyerekek jönnek, normális szülő nem engedi bunyózni a gyerekét. Én amúgy csak tizenöt éves kortól engedném versenyezni a gyerekeket. Hát Skóciában az U12-es labdarúgó-palántákat nem engedik fejelni! A futballban! Mert féltik őket.

Vívni kell a ringben, nem rombolni

Szántó a jelek szerint tehát felhagy a gyakorló edzősködéssel, az ínszakadás gyógyulási ideje különben is még jó öt-hat hét, az edzéselméletbe azonban az eddigieknél is mélyebbre ássa magát.

– Amíg gyakorló edző voltam, nem nagyon oktattam a többieket, majd bolond lettem volna felfedni a titkaimat a riválisok előtt! Persze így is volt egy év, amikor én vezettem a hazai edzőképzést, Bacskai Imre, Konkoly István nálam vizsgázott. Ez 2000 körül volt. Tehát ilyesmi érdekelne most is. A bokszot vissza kell hozni arra a szintre, ahol Kovács Pista idejében volt. Sokan azért kezdtek el bunyózni a kilencvenes években, mert látták Pistát ökölvívni, és itt a víváson van a hangsúly. Az olimpiai stílusú ökölvívásban nem a rombolás, az ellenfél megsemmisítése a lényeg. Ütés, védés, ellenütés folyamata, ez a boksz. Kialakítom a helyzetet, nem helyzetbe kerülök, hanem kialakítom azokat. Ami a futballban a gól, az a bokszban a K. O. A fociban sincs harminc gól egy meccsen, ha egy-egy szenzációs gól születik, akkor felugrik a közönség. Nézd meg a Barcelonát, amikor csúcsformában volt, a labda úgy járt lábról lábra, hogy öröm volt nézni, a gól majdnem olyan volt, mint egy természeti katasztrófa, amely megszakította ezt a gyönyörű labdajáratást. Na hát a bokszban is ilyen a K. O. Én a bunyóban is ezt szeretem, a vívást. Ez nem ketrecharc. Meg kell tanítani a gyereket bokszolni, védekezni, hogy legyen biztonságérzete a szorítóban, legyen birtokában azoknak az eszközöknek, amelyek kiűzik belőle a szorongást. Mert ha tud védekezni, akkor nem fél!

Szántó mesélt a sérülését követő kalandjairól is, olyan ez az én beteglátogatásom, mint egy szürrealista vers, a mesteredzőnek a szabad asszociációk ritmusában ugrabugrálnak a gondolatai.

– Amikor bevittek a kórházba, félelmetes fazonok voltak körülöttem. Mellettem feküdt egy kilencvenegy éves bácsi combcsonttöréssel, valójában járásképtelen volt, de a fejébe vette, hogy ő haza akar menni. Ezt megakadályozandó szó szerint odabilincselték az ágyához, de őt ez nem zavarta, kárpitos volt a szakmája, és a kanál nyelével valahogy kinyitotta a bilincset. És elindult haza. Úgy kellett visszahozni. Várjál, milyen témakörnél is tartottunk? Ja, igen, a bunyó oktatása. Ilyen mentorféle szeretnék lenni, a Testnevelési Egyetemen is szeretnék bekapcsolódni az edzőképzésbe. Mert ezen a téren súlyos a lemaradásunk. Alapvető félreértés van. Nem a bunyót kell megtanítani, hanem arra kell megtanítani az edzőket, hogy hogyan tanítsák a bokszot! Érted a különbséget? El kellene felejteni a gyorstalpalókat, el kellene mélyedniük az edzőknek a szakma rejtelmeiben. Mert a boksz nagyon nagy bajban van, világszinten is.

Fotó: A szerző felvétele

Erre felvetem Szántónak, hogy azért Tyson Fury nem rossz bunyós, ha már napjaink ökölvívásánál tartunk.

– Igen, ez a túlmozgásos hülyegyerek tényleg nagyon jó. Amikor először megláttam, azt hittem, hogy egy hiperaktív krapek, ahogy rángatózott, de aztán rájöttem, hogy ez be van tanítva neki, ezt tudatosan csinálja. Nekem azonnal az öreg Füzesy jutott eszembe, lejött kesztyűzni negyvenegynéhány éves korában, egy szeme volt, meg minden nyavalya, ő csinálta ezeket a flikk-flakkokat. De Fury nagyon jó bunyós, magabiztos, és a magabiztossága mögött komoly tudás áll. A kulcsszó a kiválasztás! A versenyzőknél és az edzőknél egyaránt.

Kedveli a kihívásokat

Szántó sorolja azokat, akik meglátogatták a kórházban a balesete utáni napokban.

– Benn volt a két Harcsa, a Zoli és a Norbi, aztán Tallósi, Rostás Armandó, tehát a versenyzőim a Fradiból. Csötönyi Sándor többször is felhívott, Kovács Pisti is – kérsz még egy kávét, nem? –, de például a szövetségtől senki. Sebaj. Tudtad, hogy Kokó megcsinálta a szakedzőit a TF-en? Nem? Itt a fotó, Mocsai adta át neki az oklevelet. Apropó, szövetség. Itt van Tallósi, őt én edzettem, ő utazik 81 kilóban az olimpiai selejtezőre. Szerintem négyen-öten kijutnak az olimpiára, de hárman minimum, a három alsó súlycsoportban a legjobb nyolc jut ki Európából, a középső kategóriákban hatan, a két felsőben pedig négyen. Ha ebben a szisztémában nem jutnak ki legalább hárman, akkor tényleg nagy a baj. Hát 2004-ben Athénban öten voltak kint, amikor szövetségi kapitány voltam, igaz, érmet nem szereztek, de akkor is, öten ott voltak. Kár, hogy szupernehézben nem indulunk, Bernáth Pista állítólag sok pénzt kért az indulás fejében. Várjál, Bernáth kint él Floridában, folyton küldözgeti nekem a Facebookon a fotókat meg a leveleket. Erről jut eszembe, egy nehézsúlyút külön tudomány felkészíteni, azok különleges emberek, hatalmas pofonokat adnak, de kapnak is. Nagyon fontos ez elméjükkel foglalkozni, nehogy azt írd, hogy mentális felkészítés, mindenki ezt a szót használja, hogy mentális, én már agyvérzést kapok, amikor meghallom. No de most meg attól tartok, hogyha leírjuk azt a szót, hogy elme, akkor a maiak meg sem értik. Mit nevetsz?! Volt idő, amikor Bernáth Pistát is én edzettem, bizony, komoly kihívást jelentett, mert korábban nem nagyon foglalkoztam nehézsúlyúakkal.

Manapság nagyon nehéz dolguk van az edzőknek, én még tudtam válogatni, volt választék, ma van olyan súlycsoport, ahol nincs is senki. Na de ez a szép az edzői hivatásban, szembe kerülni a kihívásokkal. Hát most van kihívás bőven a bunyóban, nem? Ezért is imádom még mindig ezt a szakmát, hetvenhét évesen...