A járvány ellenére sem fél Kínába menni a válogatott védő

Kádár Tamás nehezen tudja lezárni a mögötte álló viharos hónapokat. Sérülés – amely miatt a válogatottból is kimaradt – hátráltatta a pályafutását, majd Kijevben összekülönbözött az edzőjével. Már nagyon szeretne csatlakozni új csapatához, a kínai Santunghoz, de a járvány egyelőre őt is karanténba zárja.

A Kijev magyar védőjének nehéz estéje lesz Fotó: MTI/EPA/Homem de Gouveia

Az 57-szeres válogatott védő nemcsak a jelenlegi helyzetről, hanem pályafutása mérföldköveiről is mesélt a Képes Sportnak, ahol a teljes interjú elolvasható.

– A vízumot megkaptam, másnap szóltak, van egy napom kiérni, mert lezárják újra a légteret, csakhogy a gép, amelyikkel utaztam volna, nem kapta meg a belépési engedélyt. Mire aztán mégis, addigra épp kicsúsztunk az időből. Néhány órán múlott. Jó lett volna már megismerni a társakat, a csapattal edzeni, belekóstolni az új környezetbe – elevenítette fel Kádár, milyen kevésen múlt, hogy végül mégis itthon ragadt. Hozzátette, a járvány miatt egyáltalán nem fél attól, hogy Kínába kellene utaznia, alig várja, hogy végre belevágjon ebbe a kalandba.

S hogy miért éppen Kínára esett a választása? Nem tagadja az anyagiak is fontos, de nem kizárólagos szerepet játszottak a döntésében:

– Ez is egy fontos szempont természetesen, de nekem feltétlenül szükségem volt erre a váltásra. Végiggondolod az opciókat, hogy mi az A, a B és a C, esetemben viszont elég nyomós indok volt, hogy a Santung állt elő egyedül konkrét ajánlattal. Átgondoltam, és arra jutottam, örömmel szerződöm Csinanba.

Felidézte, sohasem félt attól, hogy új, sőt netán idegen környezetbe került:

– Egerszegre költözve tizennégy éves koromban elhagytam a családi fészket, és bár nyilván hiányoztak a szeretteim, sosem éreztem azt, hogy nem bírom, hogy menthetetlenül hazavágyom. De ha egyetlen hasznos belépőt kellene mondanom, az lenne, hogy a csapattársakkal mielőbb alakíts ki jó viszonyt. Nyiss feléjük, érezzék, hogy normális gyerek vagy. Tizenhat és fél évesen, kupamérkőzésen mutatkozhattam be a ZTE első csapatában, egy hétre rá az NB I-ben is. Nem voltam tizennyolc, amikor Newcastle-ba kerültem.

Nyelvtudás híján különösen nehéz volt a dolga, de megállta a helyét, s máig felejthetetlen élmény, hogy Newcastle-ban olyan játékosokkal futballozhatott együtt, mint Michael Owen, Nicky Butt, Alan Smith vagy éppen Fabricio Coloccini.

Később Lengyelországban, Poznanban a játékon felül örök barátságot kötött Holman Dáviddal, a diósgyőri kitérőt sem bánja, egyedül a holland Rodánál eltöltött szezonról nem beszél szívesen. A kijevi évekre vegyes élményekkel gondol vissza:

– Megálltam a helyem egy nagy klubban, folyamatosan játszottam az Európa-ligában és a bajnokságban, nemegyszer negyven-ötvenezer néző előtt, összesen több mint száz meccsen. Az mondjuk fájt, hogy nem kaptam meg Kijevben azt az elismerést, amit szerintem megérdemeltem volna.

A szakítás történetét ekképpen elevenítette fel:

– A télen az első edzőtábort végigcsináltam, viszont támadt némi nézeteltérésem az edzővel. Azután kerültem ki a csapatból. Bár abban állapodtunk meg, nem nyilatkozunk a történtekről, az edzőm ezt nem tartotta be. A történtekről csak annyit, van ok és van okozat. Azzal pedig együtt kell élnem, hogy én mondhatok bármit, nem hiszik el, a másiknak viszont mindent.

Kádár Tamás jó állapotban érzi magát. A veszélyhelyzet kihirdetéséig a Vidivel edzhetett, azóta otthon van, betartja a kijárási korlátozást. Vett kondigépeket, azokkal tartja magát karban, de elismeri, ez persze nem ugyanaz, mintha csapattal edzene.