Végre az egész ország ámulhatott Puskás Öcsi mesternégyesén

Hétfő este leadta a közszolgálati televízió az 1960-as Real Madrid–Eintracht Frankfurt labdarúgó BEK-döntőt az emlékezetes meccs hatvanadik évfordulóján. Most először. A spanyolok 7:3-ra győztek, Puskás Ferenc négy gólt szerzett – annyit, mint amennyit soha, senki egy Bajnokcsapatok Európa-kupája fináléban. Szepesi György és Hajdú B. István tolmácsolásában láthattuk, hallhattuk a parádés mérkőzést.

Szepesi egy alkalommal rosszul emlékezett Di Stéfano születési dátumára, 1927-et mondott 1926 helyett, de aztán – dicséretes önkritika – korrigálta a hibáját. Le a kalappal az akkor már 86 éves veterán előtt!

Aki azért megcsillogtatta fantasztikus memóriáját, mert máris jelezte, hogy Alfred Pfaff, az Eintracht egyik játékosa ott volt 1954-ben a világbajnokságon a nyugatnémetek ellen Puskásék által 8:3-ra megnyert meccsen, sőt, még gólt is rúgott! Aztán Szepesi még egy érdekességgel szolgált, nevezetesen, hogy ugyanitt, a Hampden Parkban 140 000 néző előtt vertük meg 4:2-re a skótokat 1954. december 8-án, tehát Puskás már másodszor játszott Európa legnagyobb stadionjában, és felidézte az 1954-es világbajnokság Magyarország–Uruguay elődöntőjét, a hosszabbításban született 4:2-t, amelyen az a José Emilio Santamaría volt a dél-amerikai védelem oszlopa, aki hat évvel később is játszott a Hampden Parkban, méghozzá remekül.

De ekkor már 1:0-ra vezettek a frankfurtiak, csakhogy jött Di Stéfano duplája, mindkét gólt Canario, a brazil jobbszélső készítette elő, az argentin veterán – 34 éves volt akkor – ezzel az első öt BEK-döntő mindegyikén szerzett gólt.

Szepesi ekkor megemlékezett az 1964-es bécsi BEK-fináléról, amit ugyan 3:1-re elvesztett a Real az Internazionale ellen, de amelyen a magyar riporter jelen volt, és segített osztrák kollégájának összehozni egy Puskás-interjút, amit a nyugat-magyarországi nézők is láthattak, már akinek volt akkoriban televíziója.

Ez volt az a pillanat, amikor Öcsi a Hampden Parkban a léc alá bombázott egy kipattanót, amivel már 3:1-re vezetett a Real, és jött is a szünet.

Amikor megállapíthattuk, hogy az 1953-as Évszázad mérkőzése, az angolok elleni 6:3 és a glasgow-i 7:3 között eltelt hét évben akkora változás következett be a futballban, mint talán soha máskor ilyen rövid idő alatt. Amit 1953. november 25-én játszottak Puskásék a Wembley-ben, az még „rugós foci” volt, tengernyi idő állt rendelkezésre a labda átvételére, gyakorlatilag mindenki egy helyben állva várta a labdát. A Hampden Parkban azonban már derekasan rácsúsztak egymás lábára, egyfajta kezdetleges letámadást is láthattunk, a tempó pedig úgy aránylott a hét évvel korábbihoz, mint egy 45-ös fordulatszámon pörgő hanglemezé a 33-ashoz...

És ebben rejlik Puskás zsenialitása: ő volt a „rugós foci” korszakának kiemelkedő figurája, majd már a modern fociban is szuperklasszisként futballozott.

Szünet után Hajdú B. elpöttyintette a mérkőzés legnagyobb dumáját: „Csere nincs egyik csapatban sem, de ez egyáltalán nem meglepő, mert akkor még nem volt csere...”

Aztán Puskás indítja Gentót, picit meglökik a villámgyors balszélsőt, kamu tizenegyes. Öcsi értékesíti. 4:1.

Gento elfut, bead, Puskás fejel, 5:1.

Végül Puskás a tizenegyes pontról, fordulásból a jobb pipába bombázza a labdát, 6:1, klasszikus mesternégyes! Harminchárom évesen micsoda kabinetalakítás! Öcsi abban a BEK-szezonban tizenkét gólt szerzett, ez 2016-ig fennálló rekord volt, Cristiano Ronaldónak akkor sikerült 16-ot szereznie.

A végén a németek rúgnak két gólt, Di Stéfano egyet, kialakul a 7:3, mi pedig leszögezhetjük, hogy valóban futballtörténelmi kilencven percet láttunk.