Négy balkezes és a személyi számok

Kifogyhatatlan a történetekből a nyolcvanöt éves, jó kedélyű öregúr. Laurencz László 1990-től 1996-ig vezette a női kézilabda-válogatottat, a C, a B és az A csoportos világbajnokságot s persze az atlantai olimpiát is megjárta az egyre feljebb törő csapattal. Pályája végén visszatért oda, ahonnan elindult: Csepelen számítanak a véleményére.

A korábbi sikerkapitányt a humora mindig átlendítette a nehézségeken Forrás: Mirkó István

– Már az Építőknél dolgozott, amikor egy kupameccs után azzal magyarázta a vereséget a tévében, hogy a nőknek kettessel kezdődik a személyi száma. Ha ugyanez a mondat most hangozna el, annak súlyos következményei lennének?

– Ez egészen biztos. Az a szomorú, hogy az interjút összevágták, és pont azt a részt hagyták ki belőle, amelyben kifejtettem, hogy a nők labilisak, ezért gyakran másképpen reagálnak a dolgokra. Óriási cirkusz lett az interjúból: a férjek – sokan poénból – nekem adtak igazat, a nők persze fel voltak háborodva, hogy ez a hülye Laurencz miket dumál összevissza. Másnap mentem a Sportkórházba, szemben velem egy félrészeg lumpenproletár magyarázta, hogy ugye maga mondta a tévében, hogy a nőknek kettessel kezdődik a személyi száma. Hát igen, a legfelső körökben is bevágódtam… De képzelje, volt folytatás: kilenc pont előnnyel nyertük meg a bajnokságot, a záróbanketten megjelent ugyanaz a tévéstáb, a lányok persze már ittak rendesen. Volt képük kérdezgetni a játékosokat arról, hogyan tudnak ilyen emberrel együtt dolgozni, mint én. Hadd ne mondjam, hogy hova küldték el a csajok a stáb tagjait.

– Sodródunk az eseményekkel: 1995, világbajnoki döntő, Bécsújhely, a szünetben kettővel vezetünk Dél-Korea ellen, a folytatásra tíz perc késéssel érkezik ki az ázsiai csapat, és fordít. Ezt hogy tűrte a kispadon? Tele volt a csarnok magyar drukkerrel, és mégis ilyen galádságot követtek el ellenünk.

– Sok összetevős probléma volt az a döntő, a fél csapat beteg volt, Szilágyi Katit, aki akkoriban a világ legjobb jobbszélsője volt, tíz perc után le kellett cserélni. Ha már szóba jött a csere: nem értem, miért cserélték le a meccs előtt a két játékvezetőt két olyan figurára, akik a Kína elleni budapesti mérkőzésen sok kellemetlenséget okoztak nekünk. A harmadik pedig az volt, hogy a koreaiak önkényesen meghosszabbították maguknak a szünetet. Más állapotban folytatták a játékot, ezt persze nem tudom bizonyítani. De valami nagyon furcsa volt.

– Rá egy évre bronzérmet nyert a női válogatottal az atlantai olimpián. A győztes bronzmeccs előtt is intézkedett, felhívatta a csapat egyik legjobb játékosának Magyarországon tartózkodó vőlegényét.

– A játékos állítólag éjszaka is folyamatosan vele beszélt telefonon, ahelyett, hogy pihent volna. A szövetség egyik vezetőjét megkértem, hívja fel a srácot, és kérje meg, hogy mondja azt a kedvesének: az lenne a legnagyobb ajándék tőled, ha érmet hoznál haza az olimpiáról. A mérkőzésre menet átfogtam a játékosom vállát, megkérdeztem, hogy érzi magát, erre szóról szóra, büszkén visszamondta az én üzenetemet.

– Szép. Mi a helyzet Csepelen, a Diáksport Egyesülettel? S az ön nevét viseli a csepeli kézilabdacsarnok.

– Mérhetetlen büszkeséggel tölt el, annak ellenére, hogy még nem adták át a létesítményt. Hozzáteszem, már megépült a csarnok, nagyon szép lett, és örülünk a kis csapatunkkal, hogy ilyen rendezett körülmények között tudunk majd edzeni. Még játékoskoromban ismertem meg Csepelt, amely akkor az ország egyik legnagyobb kézilabdacentruma volt. Talán már kevesen emlékeznek arra, hogy a téli bajnokságot is itt játszották. Teljesen amortizálódott a sportlétesítmény, de a jelenlegi szakosztályvezetővel sikerült újjáélesztenünk, ma már 250 fővel működünk. Még edzősködtem is Csepelen, de ma már az egészségi állapotom miatt csak a kollégáknak nyújtok segítséget.

– Követi a mostaniakat? Van kedvence?

– A juniorválogatott tagjait egytől egyig nagyon kedveltem. Eb-t és vb-t nyertek, csak az a kérdés, hogy a fiatal játékosok mikor érnek be a felnőttmezőnybe. A decemberi Eb után majd többet tudunk mondani. Mielőtt kérdezi, hadd mondjam el, szerintem a Danyi–Elek párosnál jó kezekben lesz a válogatott.

– Többen is mondták: annak idején olyan ügyesen keverte a lapokat, hogy a tanítványai soha nem tudtak rájönni, ki a kedvenc játékosa. Tudták, hogy Szilágyi Katalint, Meksz Anikót, Kökény Beát nagyon szereti, de ügyesen titkolta, hogy ki a kedvence.

– Ezek szerint jól dolgoztam.