– Már eltelt néhány nap a Gyulai-emlékverseny óta, ami megemelhette az ázsióját. Nem futott be azóta néhány meghívás valamelyik Gyémánt Liga-versenyre?
– Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy szeptember 17-én rajthoz állhatok Rómában. Eddig két Gyémánt Liga-versenyen indultam, még 2018-ban Londonban és Birminghamban, hatalmas élmény volt mindkettő, de főleg a londoni az Olimpiai Stadionban. Róma előtt amúgy még lesz két másik Gyémánt Liga-verseny is, de azokon sajnos a női 100 méter gát nincs a programban. Viszont kedden indulok Lengyelországban, Chrozów-ban is egy kisebb versenyen. Nasztival, a távolugró Nguyen Anasztáziával megyünk kocsival, öt és fél óra az út, de persze nem nekünk kell vezetni. Sajnos a koronavírus-járvány miatt idén kevés verseny van, és próbálom azt is nézni, hogy lehetőleg ne repülővel kelljen utazni.

Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
– Tavasszal a járvány első hulláma alatt hogyan oldotta meg a felkészülését? A Gyulai Memorialon a hollandok világbajnoknője, Dafne Schippers arról panaszkodott, hogy sokszor csak az erdőben vagy a kutyájával tudott futni.
– Kutyám nekem is van, de Cuki egy „földszintes” tacskókeverék, vele bajos lenne edzeni… S én azért elég jó helyzetben voltam, mert a Debreceni Sportcentrum megengedte, hogy továbbra is használjam a pályát. A konditermi edzéseket pedig úgy oldottam meg, hogy hazavittem a súlyokat és a kertben erősítettem. Jobb lett volna, ha mondjuk kétszer három hetet meleg égövi edzőtáborban tölthetek, de az adott helyzetből kihoztuk a legtöbbet edzőmmel, Suba Laci bácsival. Ha pedig azt nézem, hogy tavaly márciusban lesérültem és emiatt hosszú időt ki kellett hagynom, akkor most egyértelműen többet tudtam edzeni.
– Az a sérülése a legrosszabbkor jött, hiszen akkor történt a baj a glasgow-i fedett pályás Eb-n a célba érkezés után, amikor 60 méter gáton 7,97 másodperces magyar csúccsal nyerte meg az elődöntőt. A legjobb idővel jutott a döntőbe, ahol viszont már rajthoz sem tudott állni, és alighanem egy érmet hagyott ott Skóciában. A bokája vagy a szíve sajgott jobban?