Annak a bizonyos Osztrák Nagydíjnak az utolsó köre:
Barrichellónak 2005-ben lett végül elege abból, hogy Schumacher árnyékában kell versenyeznie, és a Hondához szerződött. 2009-ben a mezőny egyetlen versenyképes autójában, a Brawn GP-ben ült, de itt sem tudta lemosni magáról a másodhegedűs szerepét, hiszen míg márkatársa, Jenson Button világbajnok lett, addig ő a harmadik helyen végzett, két évvel később pedig visszavonult. Egy rekordot azért magáénak tudhatott a 2020-as idényig, amíg Kimi Räikkönen ezt el nem vette tőle: 322 indulásával ő volt az F1 történetének legtapasztaltabb versenyzője. Alighanem ezt a titulust elcserélte volna egy világbajnoki címre.

Fotó: MTI/EPA/Alberto Estevez
Barrichello mellett még egy brazilt említhetünk, aki hasonló utat járt be, ő Felipe Massa. Az alacsony versenyzőnek három bajnokkal, sorrendben Michael Schumacherrel, Kimi Räikkönennel, majd Fernando Alonsóval kellett megküzdenie az első számú pilóta szerepéért, és mondanunk sem kell, nem járt sok sikerrel. Nyolc ferraris idénye során mindössze egyszer tudta legyőzni valamelyik csapattársát, 2008-ban Räikkönent. Massa abban az évadban közel járt a sikerhez, a Brazil Nagydíjon húsz másodpercig úgy tűnt, hogy ő lesz a világbajnok, de végül Lewis Hamilton az utolsó kanyarok egyikében megelőzte Timo Glockot, és az újonnan szerzett pontjaival a tabella második helyére taszította Massát. A brazil pilóta karrierje ezzel a futammal megtört, a hátralévő vörös idényeiben a hatodik pozíció volt számára a csúcs, miközben akkori csapattársa, Alonso a vb-címekért harcolt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!