
Fotó: MTI/EPA/Neil Hall
Azóta visszatért a katalán fővárosba, de ez az idénye sem alakul fényesen. Sérülések miatt tizennégy mérkőzésen kapott szerepet, és ezeken mindössze háromszor talált be (az egyik gólja a Ferencváros ellen született a Bajnokok Ligájában).
Philippe Coutinho a Liverpoolból való távozásakor azt nyilatkozta, hogy a trófeák elhódításának reményében igazol el. A sors fintora, hogy a Vörösök sikeridőszaka éppen 2018-ban – a brazil búcsúja után – kezdődött, abban az idényben a Bajnokok Ligája fináléjáig masíroztak, a következő évben pedig útközben a Coutinho-féle Barcelonát is búcsúztatva meg sem álltak a végső sikerig. Talán nem véletlen, hogy gyakran felvetődött a pletyka, miszerint a brazil visszavágyódik Angliába.
FERNANDO TORRES
Coutinho előtt hét évvel Fernando Torres is ugyanezekkel a szavakkal távozott Liverpoolból. A spanyol csatár számításai bejöttek, tekintve hogy a Mersey-parti klub futballistájaként nem jutott neki trófea, míg a rivális Chelsea-vel a Bajnokok Ligáját, az Európa-ligát és a FA-kupát is megnyerte. Eközben viszont közönségkedvencből tucatjátékossá vált, teljesítményével nem tudta bizonyítani, hogy megérte volna az akkor brit rekordot jelentő 58,5 millió eurós vételárát.
Első londoni gólját a tizedik bajnokiján szerezte meg, s abban a félidényben nem is tett hozzá többet. Liverpooli formáját nem sikerült újra elérnie, az ottani 142/81-es mérlege helyett a Kékeknél csupán 172/45-ös mutatót produkált, ami középcsatárként nem túl acélos teljesítmény. Három és fél évig „tűrték meg” a Chelsea-nél, előbb kölcsönbe, majd 2015-ben egymillió euróért végleg az AC Milanhoz igazolt. Olaszországban összesen tíz meccs és egy gól jutott neki, de 2019-es visszavonulása előtt megjárta még nevelőegyesületét, az Atlético Madridot és a japán első osztályban szereplő Sagan Tosut is.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!