Természetesen a magyarok szereplését is figyelemmel kíséri, s örült, hogy Szegeden találkozhatott a régi sportbarátokkal.
– A legjobbak a hölgyek közül Szegeden nem álltak rajthoz, így nem tudhatjuk, mire képesek, de azt gondolom, nehéz lesz ismét három aranyérmet nyerni. Ha az új-zélandi Lisa Carrington hozza azt, amit két éve Szegeden, akkor szinte lehetetlen lesz legyőzni, s persze remélem, Emma Jörgensen is okozhat meglepetést.
Ingajáratban Budapest és Belgrád között
És még valaki, ám Milica Novakovics sikerében már Vereckei Ákos reménykedik. A négyessel kétszeres olimpiai bajnok, továbbá hatszoros világbajnok kajakos 2012-ben fejezte be a pályafutását. Azóta dolgozott Vietnamban, Kínában, majd itthon, másfél éve pedig Szerbiában.

Fotó: Magyar Nemzet
– Eleinte a teljes válogatott irányításával bíztak meg, ám a szerb szövetség támogatása kizárólag az olimpiai eredményességen múlik, ezért azt kérték tőlem, hogy a legjobb versenyzőre, Milica Novakovicsra összpontosítsak – foglalja össze szerbiai másfél évét Vereckei Ákos, aki ingázik Budapest és Belgrád között, telente szerdától szombatig, a versenyidőszak kezdetével pedig hétfőtől szombatig tartózkodik a szerb fővárosban.
A közös munkának már mutatkoznak az eredményei, Novakovics ugyan már 33 éves, de a szegedi sikere alapján most evez élete legjobb formájában.
– Milica korábban inkább sprinterként versenyzett, de szerintem kimondott ötszázas versenyző, csak a technikáját rendbe kellett tenni, s fejleszteni az állóképességét. Azt gondolom, az éremesélyesek között kell vele számolni – mondja Vereckei Ákos, aki kicsit fájlalja, hogy – tisztelet a kivételnek – a magyar kollégák ferde szemmel néznek rá, Szegeden legalábbis ezt tapasztalta. Pedig természetesen ő is szurkol a magyaroknak.
Bízik Kozák Danutában
– Kozák Danuta világklasszis kajakos, ehhez kétség sem férhet, a többiek, legalábbis egyesben, nem képesek olyan teljesítményre, mint ő. Danuta mellett a 2019-es világbajnokság győztesét, Lisa Carringtont sem láttuk versenyezni idestova két éve, ezért nehéz jósolni, de én is azt mondom, bravúr lenne, ha a magyarok ismét három aranyat szereznének.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!