Szombaton a torinói 8,6 km-es időfutammal elrajtol az év első nagy körversenye, a Giro d’Italia. Az olaszországi viadal május 30-ig tart, huszonegy szakaszon összesen 3479,9 km vár a mezőnyre.
Az olaszok joggal reménykedhetnek, hogy az első szakasz végén hazai versenyzőre kerül az összetettet vezető kerékpárosnak járó rózsaszín trikó. Filippo Ganna (Ineos Grenadiers) tavaly mindhárom egyenkénti indításos etapot megnyerte, ahogy a szintén Olaszországban rendezett világbajnokságot is. Idén csak két időfutamot rendeznek, a másodikat a zárónapon, Milánóban, lesz viszont nyolc hegyi befutós szakasz, az első majd kedden a negyedik etap, ami akár feküdhet is Valter Attilának.
Címvédés biztosan nem lesz, a tavalyi meglepetésgyőztes Tao Geoghegan Hart idén a Tour de France-ra készül. Az Ineos így sem marad összetett esélyes nélkül, a francia körversenyen 2019-ben diadalmaskodott Egan Bernal lesz a brit csapat vezére. Szintén megnyerheti a rózsaszín trikót a 2018-as Vuelta-győztes, Simon Yates (Team BikeExchange), aki abban az évben sokáig a Girót is vezette, tavaly pedig koronavírus-fertőzés miatt kellett feladnia az olasz körversenyt, és a 2020-ban gyomorrontás miatt pórul járó Alekszandr Vlaszov (Astana–Premier Tech) sem annyira titkos favorit már.

Valter Attila csapattársa, a korábbi Tour-dobogós Thibaut Pinot (Groupama–FDJ) a hátfájdalmai miatt nem vállalta az indulást, áprilisi csuklótörése ellenére viszont ott lesz a mezőnyben az olaszok legendája, Vincenzo Nibali (Trek–Segafredo). Az idei indulók közül Nibali az egyetlen, aki már nyert Girót (2013-ban és 2016-ban), de az idei végső siker elérhetetlen célnak tűnik számára, az olaszok bánatára pedig ezzel valószínűleg minden más hazai versenyző is így van.
A tavalyi meglepetésemberek közül ketten is visszatérnek a Giróra: az ausztrál Jai Hindley (Team DSM) a legutóbbi kiírásban csak az utolsó szakaszon vesztette el a rózsaszín trikót, idén viszont eddig nem mutatott csúcsformát. Vele ellentétben az esélyesek szűk körébe sorolható a portugál João Almeida (Deceuninck–Quick Step), aki tavaly két héten keresztül viselte a rózsaszín trikót.