Immár tizenhét éve érte az a megbecsülés a magyar sport hőseit, hogy közülük tizenkettő kiérdemli a Nemzet Sportolója kitüntetést. Eleinte úgymond külsős szervezetek ajánlására állt össze a tizenkettes lista, egy ideje a tagok választják meg elhunyt társuk utódját. A törvény értelmében a kormány ítéli oda a címet, de még sohasem bírálta felül a benyújtott javaslatot.
A tizenhét év során immár tizenegyedszerre kell a nemzet sportolóinak eleget tenniük annak az egyszerre szomorú és nemes feladatnak, hogy kijelöljék elhunyt társuk utódját. Tizenegyedszerre, noha már tizenketten haltak meg a nemzet sportolói közül: 2011-ben, Albert Flórián elhunytakor Grosics Gyula és Buzánszky Jenő egyszerre került a jeles testületbe, átmenetileg tizenháromra emelve a létszámot.
A közelmúltban sajnos gyakoriak az újabb és újabb választások. Tavaly előbb Székely Éva, majd Kárpáti György, egy hónapja pedig Monspart Sarolta távozott közülünk, aki éppen Székely Éva helyére került a testületbe, tehát csupán bő esztendőn át lehetett a cím birtokosa.
Kérdés, hogy Monspart Sarolta után is egy újabb hölgy kerüljön-e a testületbe. Ha ezt az elvet követik a tagok, akkor az 1952-es olimpia 400 méteres gyorsúszószámának a bajnoka, Gyenge Valéria, az 1964-ben Tokióban a tőrcsapattal aranyérmes Sákovicsné Dömölky Lídia, valamint a jégtáncban világbajnok, olimpiai ezüstérmes Regőczy Krisztina a három potenciális jelölt, ugyanakkor a versenyzőként csupán olimpiai ezüstérmes, edzőként azonban több olimpiai bajnok tanítvánnyal büszkélkedő Fábiánné Rozsnyói Katalin is logikus választás lehet.
A férfiak közül az asztaliteniszben négyszeres világbajok Jónyer István, a labdarúgásban olimpiai bajnok Dunai Antal, a századik magyar olimpiai aranyérem kivívója, a birkózó Hegedüs Csaba, az öttusában versenyzőként és kapitányként ötkarikás bajnok Török Ferenc, a futballban játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnoki résztvevő Mészöly Kálmán nevét emlegetik rendszeresen és leggyakrabban.
A nemzet sportolói: Balczó András (öttusa), Hammerl László (sportlövészet), Ivánkay Mária (parasport, asztalitenisz), Keleti Ágnes (torna), Portisch Lajos (sakk), Rejtő Ildikó (vívás), Schmitt Pál (vívás), Magyar Zoltán (torna), Kamuti Jenő (vívás), Varga János (birkózás), Faragó Tamás (vízilabda).