Feketék, fehérek, arabok – egység a fásultságban

Black, blanc, beur, azaz feketék, fehérek, arabok. Ez a francia multikulturális társadalom egyik jelmondata. Megtestesítője pedig a labdarúgó-válogatott, amely 1998 óta sikert sikerre halmoz – vagy éppen megmagyarázhatatlan kudarcokat szenved. Az idei Európa-bajnokság utóbbira szolgáltatott példát. Ismét megtört a nagy egység? Nem, ellenkezőleg. A „Les Bleus” sztárjai, feketék, fehérek, arabok – tisztelet a kivételnek – egyaránt fásultan, lelkesedés nélkül futballoztak a tornán.

Leszegett fejjel búcsúztak a franci válogatott játékosai az Eb-től Fotó: FRANCK FIFE Forrás: Europrss_AFP

Hol veszett el az integráció és lett belőle üres szólam – érdemes végigkövetni ennek a történetét. Időről időre ugyanis ez a vezérmotívum, ami meghatározza a kiváló futballistákban amúgy mindig bővelkedő francia válogatott teljesítményét.

Kezdőpontnak tegyük meg 1998-at, amikor Franciaország két sikertelen próbálkozás után ismét szerepelt, méghozzá rendezőként a világbajnokságon, és megnyerte a viadalt. Noha a nem „született” franciák a keret felét tették ki, mindenki azt hangoztatta, a dicsőséget mindannyian, közösen Franciaországnak szerezték. Az integráció sikerességének cáfolhatatlan bizonyítékaként. Ráadásul a labdarúgók tisztán visszhangozták a velük szemben támasztott elvárás szólamait.

„Mindannyian franciák vagyunk, mégpedig büszke franciák. Büszkék a hazánkra s arra a sokszínű, soknemzetiségű országra, amelyet képviselünk” – jelentette ki a csapat vezére, Zinedine Zidane.

A francia válogatott népszerűségének csillaga tovább emelkedett a 2000-ben megnyert Európa-bajnoki aranyéremmel, s ezen felbuzdulva a franciák óvatlan lépésre szánták el magukat. 2001-ben először mérkőzött meg egymással futballban Franciaország és Algéria, azon ország, ahonnan bevándorlók milliói, szülei révén maga Zidane is származik. A vágyott békés sportünnep erőszakos politikai demonstrációba torkollott: a többségükben Párizs környékén lakó arab fiatalok végigfütyülték a Marseillaise-t, majd a pályára is berohantak, ami után a bírónak nem lehetett más választása, mint lefújni a találkozót.

A következő évben a pályán és azon kívül is csatát vesztettek a multikulti hívei. A válogatott csúnyán leszerepelt a 2002-es világbajnokságon – amit Zidane sérülésével igyekeztek magyarázni –, az idegengyűlölőnek bélyegzett Nemzeti Front első embere, Jean-Marie Le Pen bejutott az elnökválasztás második fordulójába. „Ne szavazzanak egy olyan párt képviselőjére, amelyik nem tartja tiszteletben Franciaország értékeit” – fogalmazta meg felhívását társai nevében is Zidane.

Le Pen nézeteit azonban nem lehetett kiirtani. Amihez paradox módon az imádott labdarúgó-válogatott is hozzájárult. Multikulturálisból ugyanis egyre inkább unikulturálissá lett.

Az ezredfordulót követő években előfordult, hogy csupa bevándorló – pontosabban azok gyermeke – alkotta a kezdő tizenegyet. Fehér játékosok, illetve a szüleik arra panaszkodtak, hogy szegregált sportággá vált a labdarúgás, nem szívesen engedik gyerekeiket futballozni, mert ott kiközösítik őket.

A mélyben lappangó indulatok a 2010-es világbajnokságon kerültek a felszínre. Immár nem lehetett tagadni, hogy klikkekre esett szét a csapat. Sőt Sidney Govou a vb után a L’Equipe-nek adott nyilatkozatában még ennél is súlyosabb válságról beszélt. A fehér Yoann Gourcuff a feketék követelésére maradt ki a Mexikó elleni kezdőcsapatból. Az együttes morálisan teljesen szétesett. A szakmai stáb hazazavarta Anelkát, Evra nekiment az erőnléti edzőnek, mindennek nem is lehetett más a következménye, mint újabb korai búcsú a világbajnokságtól.

Vereség Mexikótól, ami a kiesést jelentette a 2010-es világbajnokságról. Patrice Evra is túllépte a hatáskörét
Fotó: Europress/AFP

Az addig csak suttogó pletykák létjogosultságot nyertek: a csapat több tagja még a Marseillaise-t sem ismeri, Franciaország nem jelent nekik semmit, meccsek után eredeti hazájuk zászlójába burkolóznak. A válság egészen a politika legfelsőbb köréig gyűrűzött. A legismertebb francia lap, a L’Equipe egyenesen nyomorult imposztoroknak bélyegezte a játékosokat. Országszerte felerősödtek a bevándorlásellenes hangok. A fiaskó miatt Nicolas Sarkozy elnök megbeszélésre hívta Francois Fillon kormányfőt és a sportért is felelős minisztert, Roselyne Bachelot-t, majd a csapat rangidős labdarúgóját, Thierry Henryt is fogadta, hogy tájékozódjon a leégés hátteréről. Sarkozy legnagyobb politikai vetélytársa, Dominique de Villepin exkormányfő egyenesen arra a kijelentésre ragadtatta magát: nem akar olyan Franciaországot, mint amilyen a Dél-Afrikában látott válogatott.

Nem volt más választás, ki kellett igazítani a multikultit. A munka egyik felét a szövetség végezte el. Anelkát örökre kizárta a válogatottból, a dél-afrikai rendbontók közül Patrice Evra öt, Franck Ribéry három, Jérémy Toulalan pedig egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A nehezebb feladat a Raymond Domenechet váltó új szövetségi kapitányra várt. Újra egységet kellett teremteni. Az 1998-as világbajnok gárda középhátvédje, Laurent Blanc először is a dél-afrikai keretből csupán kilenc embert hívott be. Lehet, hogy csak a véletlen műve, de a fehér játékosok számát pedig növelte, szintén kilenc főre.

Ezenfelül szokatlan intézkedéseket foganatosított. Amikor szeptember elején, a Fehéroroszország elleni mérkőzésre készülve találkozott a csapatával, mindegyik játékos kezébe nyomta a himnusz szövegét, arra kérve őket, hogy tanulják meg, és lelkesen énekeljék azt.

Továbbá viselkedési chartát íratott alá a behívott futballistákkal. Akiknek így például vállalniuk kellett, hogy az edzések után összeszedik a hátrahagyott ásványvizespalackokat, köszönnek a takarítónőknek, étkezés közben nem telefonálnak, s amikor nyilatkoznak, kiveszik a fülükből a fülhallgatókat. Blanc meghívta az edzőtáborba a még hősként tisztelt, Zinedine Zidane-t is, aki arról beszélt a játékosoknak, milyen felemelő érzés a nemzeti válogatottban játszani.

Sikerült rendet tenni. A válogatott eredményei ismét felfelé íveltek. Azzal ugyan senki sem volt maradéktalanul elégedett, hogy a Les Bleus a 2012-es Eb-n és a 2014-es vb-n is kiesett a negyeddöntőben, de a 2010-es mélyponthoz képest már ez is fejlődés volt, kezdett beérni az újabb, tehetséges generáció. 2016-ban a csapat ezüstérmet szerzett a kontinensviadalon, 2018-ban pedig másodszor is diadalmaskodott a világbajnokságon.

Leszegett fejjel búcsúztak a franci válogatott játékosai az Eb-től
Fotó: Europress/AFP

Az idei Európa-bajnokságon előjöttek a régi problémák. Mintha elvágták volna a francia labdarúgó-válogatottat a spirituális gyökereitől. Feketék, fehérek és arabok úgy futballoztak együtt, mintha a Bajnokok Ligájában alkotnának egy csapatot, s nem Franciaországot képviselnék.

Lehet-e ismét egységet teremteni? Kivel és hogyan? Didier Deschamps-nak ezekre a kérdésekre kell választ találnia, ha továbbra is ő akar maradni a válogatott szövetségi kapitánya.