A Nemzeti Sport összeállításában a vitorlázó Berecz Zsombor (35 éves), az úszó Cseh László (35), a vízilabdázó Hosnyánszky Norbert (37) és Nagy Viktor (37), a birkózó Lőrincz Tamás (34), a hegyikerékpáros Parti András (38), valamint a válogatottságtól továbbra sem lemondó vívó Mohamed Aida (45) kapott helyet.
BERECZ ZSOMBOR
Boldogabb ezüstérmest aligha láttak Tokióban a vitorlázó Berecz Zsombornál. A finndingiben megharcolt az ezüstért, és az utolsó méterekig volt esélye az aranyra is, ugyanakkor azt már az ötkarikás játékok rajtja előtt kijelentette: szó sem lehet róla, hogy még egy olimpiára felkészüljön. Sokat volt távol a családjától, fontos éveket hagyott ki gyermekei életében, és most eljött az idő, hogy velük legyen, hogy élvezze a mindennapokat. Amelyeknek persze szerves része lesz a vitorlázás:
„Nagy terveim vannak, még most, frissiben szeretném átadni a következő generációnak azt a tudást, amelyre az évek során szert tettem. Hiszek a magyar vitorlázás jövőjében, hogy képesek vagyunk hasonló vagy jobb eredményekre, mint amit én elértem pályafutásom során úgy, hogy csak Balatonunk és tavaink vannak. Ehhez az kell, hogy rendszerben foglalkozzanak a gyerekekkel, ami elég későn jött az életembe. Ezzel együtt semmit sem változtatnék az úton, amit bejártam, az összes nehézségével és buktatójával együtt.”
CSEH LÁSZLÓ
„Tudom, látom, hogy lejárt az időm.” Cseh László mosolyogva mondta ki a fenti mondatot Tokióban, a 200 méter vegyes döntőjében elért hetedik helye, egyszersmind pályafutása utolsó úszása után cseppnyi kétely sem maradt benne. Így akarta, így tervezte – ötödik olimpiáján köszönt el a szurkolóktól, az úszás szerelmeseitől és a sportágtól is, hiszen azt már korábban bejelentette, nem tervezi, hogy edzőként vagy bármilyen más minőségben a víz közelében marad.
„Nyugodtan hagyhatom abba az úszást – mondta ott, Tokióban az utolsó futam után, utalva arra, hogy bár megharcolt a csapatba kerülésért, megérte a küzdelem, hiszen ha itthon marad, örökre az járt volna a fejében, miért nincs Japánban. – A teljes pályafutásom alkot egy kerek egészet. Nem érzem a hiányát annak, hogy nem vagyok olimpiai bajnok.”
S bár ez az egy cím valóban hiányzik a kollekciójából, pályafutása így is pazar. A 35 esztendősen visszavonuló klasszis két világ- és 14 Európa-bajnoki aranyérme vitathatatlanul kiemelkedik a sorból, no meg persze az előző négy olimpiáról szállított érmei – például a 2008-as pekingi játékokról hazahozott három ezüstje. Tudjuk jól: ha nincs az amerikai Michael Phelps, Cseh László most minden bizonnyal – legalább – háromszoros olimpiai bajnokként vonulna vissza.
HOSNYÁNSZKY NORBERT
A kapus- és centerposzt kivételével mindenhol bevethető pólós, Hosnyánszky Norbert válogatottbeli pályafutása kicsivel előbb kezdődött, mint Nagy Viktoré, hiszen ő már a 2006-os Eb-ezüstérmes csapatban is ott volt. Utána párhuzamosan haladt a két ifjú titán karrierje, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy Hosnyánszky tagja volt a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet szerző együttesnek. A 2017-es budapesti vb-ezüstérem után gyakorlatilag visszavonult a válogatottságtól, de nyitva hagyta a kiskaput, mondván, ha szükség van rá, elérhető. A 2020-as budapesti Európa-bajnokságon teljessé tette éremkollekcióját, hiszen az olimpia és a világbajnokság után a kontinenstornán is aranyat akasztottak a nyakába.
Válogatott pályafutását kitolta egy évvel, így nekifutott az olimpiának, amelyen elsősorban védekeznie kellett, támadásban már kevésbé csilloghatott. A legjobb teljesítményét a megnyert bronzcsatára tartogatta, szépen búcsúzott tehát, de csak a válogatottól, ugyanis klubjában még tovább profitálhatnak a játékából.
LŐRINCZ TAMÁS
Kivételes érzék, átlagon felüli intelligencia, kellő csibészség, kikezdhetetlen vasakarat – ezek a legfőbb összetevői a Lőrincz Tamás-féle sikerreceptnek. Vagy ahogy a sportági berkeken belül a közmegegyezés tartja, ilyen különleges birkózó nem születik minden évtizedben. Sőt, esetében jóval több ez évtizednél, hiszen meseszerű pályafutását a tokiói utolsó nagy dobásával, aranyéremmel megkoronázó ceglédi klasszis egyedülálló módon tizenöt évnyi különbséggel, két különböző súlycsoportban is csúcsra tudott érni világversenyen.
A balul elsült riói játékok után elgondolkodott a befejezésen, ám csupa szív öccse, a hozzá hasonlóan Tokióban döntőbe jutó Viktor unszolására vállalt még egy ciklust. Egy olimpiai súlycsoporttal feljebb, mert elege lett a folyamatos fogyasztásból és önsanyargatásból. Ami nem is egy, hanem kétkategóriányi ugrásnak, tíz kilogrammos erősödésnek felelt meg. Klasszisa azonban itt mutatkozott meg csak igazán. Korábbi sikereit is felülmúlta: az elmúlt öt évben ahol csak járt, éremmel tért haza, többek között világ- és Európa-bajnok lett, fantasztikus tokiói aranyával pedig 15. (!) világversenyes medáliáját szerezte meg, így a roppant gazdag múltú magyar birkózósport legeredményesebbjeként fejezte be.
NAGY VIKTOR
A BVSC-nevelés Nagy Viktor tizenöt éve, 2006-ban mutatkozott be a vízilabda-válogatottban, az akkor már a Vasas kapuját őrző szépreményű fiatal egy évvel később tagja volt a vb-ezüstérmes és Eb-bronzérmes csapatnak. Kemény Dénes mégsem vitte ki a pekingi olimpiára – gyakorlatilag az volt az utolsó világverseny, amelyről a kapus lemaradt. Onnantól kezdve Kemény Dénesnél, majd Benedek Tibornál, végül Märcz Tamásnál is kihagyhatatlan volt a csapatból. A 2013-as barcelonai világbajnokság több szempontból is meghatározó volt a pályafutásában: aranyérmet szerzett a válogatottal, s megválasztották a torna legjobb kapusának.
Eredetileg úgy tervezte, hogy a tokiói olimpia után még pólózik egy évet, majd visszavonul, de a pandémia keresztülhúzta számításait. A játékokat elhalasztották, így a levezető idényből felhozó lett, Nagy Viktor pedig alaposan formába is lendült: bajnoki címet és Eurokupát nyert a Szolnokkal. Így utazott el Tokióba, ahol harmadik nekifutásra végre olimpiai dobogóra léphetett, pályafutása utolsó mérkőzése után bronzérmet akasztottak a nyakába. Méltóképpen búcsúzott a válogatottól és a vízilabdázástól.
PARTI ANDRÁS
Az, hogy valaki egymást követő négy olimpián képviselheti hazáját, önmagában megsüvegelendő teljesítmény, ráadásul Parti András sportága magyar úttörőjeként, nagyrészt „önerőből” taposta ki az ösvényt a mögötte érkező hegyikerékpáros-generációnak. 2008-ban Pekingben a legjobb húszba is majdnem bejutott, ám a 19. helyen haladva óriási bukott, és csodával határos módon így is bejött 23.-nak. Londonban már nem volt ilyen szerencsés, egy csúnya esést követően fel kellett adnia a viadalt, de ez sem szegte kedvét, négy évvel később ismét kvalifikálta magát. Rióban ő volt az utolsó magyar versenyző, és sokáig úgy tűnt, sikerül felülmúlnia pekingi szereplését – csakhogy egy rosszkor jött defekt következtében ez meghiúsult, és a 24. helyen zárt. Az elnyűhetetlen bringásnak sikerült, ami ebben a sportágban nem sokaknak: a tokiói kvótaszerzéssel és a játékok egyéves halasztásával 38 évesen lehetett ott élete utolsó olimpiáján. Bár a profi sportolók szívből gyűlölik „a részvétel a fontos, nem az eredmény” sportközhelyt, az élete utolsó olimpiáján 32.-ként végző Parti András esetében értelmet nyert a mondás.
MOHAMED AIDA
Noha sokan úgy gondolhatták, hogy a tokiói olimpián két nagy pillanatot is megélő Mohamed Aida a játékok után befejezi pályafutását, az UTE 45 éves tőrvívója tovább versenyez. Az egyéniben világbajnoki ezüstérmes, csapatban Európa-bajnok vívó azáltal, hogy a csapatverseny 7. helyéért vívott mérkőzésen csereként pástra lépett, magyar sporttörténelmet írt: ő lett az első hazai sportoló, aki hét olimpián szerepelt. Mohamed az 1996-os olimpia óta volt állandó tagja a magyar ötkarikás küldöttségnek, s Atlantában a tőrcsapat tagjaként negyedik lett. A 2004-es játékokon egyéniben is a negyedik helyig jutott, majd négy évvel később, Pekingben újra a csapattal maradt le éppen a dobogóról. Japánban Cseh Lászlóval közösen ő vitte a magyar zászlót a megnyitóünnepségen. Örömét azonban beárnyékolta, hogy megosztó döntés után, csapattársai tiltakozása ellenére jelölte őt bevethető tartalékként a csapatba a Magyar Vívószövetség elnöksége. Részben emiatt, nem így szeretné befejezni a pályafutását.
Borítókép: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
