A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 1957. július 17-én 198 nevet tartalmazó listát küldött szét a tagszövetségeknek, arról informálva őket, hogy kik azok a külföldre szakadt magyar játékosok, akiket a Magyar Labdarúgók Szövetsége kérésére eltiltott − összegzi az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak a magyar a labdarúgásra gyakorolt hatását a Nemzeti Sport.
A lista az Aranycsapat három klasszisán (Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán) kívül kevésbé ismert játékosokat is tartalmaz, és olyan nagyságokat is (Grosics Gyula, Palotai Károly, Szentmihályi Antal és Mathesz Imre), akik később az amnesztia ígéretére hazatértek, s itthon folytatták pályafutásukat.
S ez csak a labdarúgás. Az írás azt is felidézi, hogy a forradalmi helyzetben sportolóink milyen feszülten készülődtek az 1956. november 22-én megkezdődött melbourne-i olimpiára. Akkor indultak a csehországi, Prágához közeli Nymburkba, amikor a szovjet csapatok megkezdték hazánk megszállását.
Előzetesen sokan arra számítottak, hogy a magyar csapat még a helsinki teljesítményt is − minden idők legjobb szereplését a tizenhat arannyal − felülmúlja, végül a mieink 9 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek, ami a körülményekhez képest derekas helytállás.
Sokan az olimpikonok közül sem tértek haza. A Nemzeti Sport felelevenít néhány érdekes életutat, azokét, akik új hazájukban is kiemelkedő sikereket értek el − nem feltétlenül a sport területén.
