Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott világszerte ismert és elismert szakvezetője a találkozó után bevallotta, meglepte a magyar válogatott. Nem csupán bátor, szervezett játékával, hanem a taktikájával, a 3-4-3-as hadrenddel.
Maradt a három védő, de a középpálya és a csatársor megváltozott a megszokott 3-5-2-es felálláshoz képest. Southgate ezzel közvetetten Marco Rossit dicsérte, s elismerte, hogy Magyarország rászolgált az 1-1-es döntetlenre.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya meccs közben is jobban olvasta a játékot angol kollégájánál. Mindegyik cseréje telitalálat volt.
Schäfer András ugyan jól teljesített, talán ő volt a legtöbbet játékban a mieink közül, de láthatóan elfáradt, le kellett cserélni, s Vécsei Bálint jó választás volt. Ugyanezt mondhatjuk a Schön Szabolcs−Holender Filip, majd a Sallai Roland−Hahn János cseréről is. Szoboszlai Dominik és Nego Loic lehozatala − Nikolics Nemanja és Bolla Bendegúz váltotta őket a ráadásban − már inkább az időhúzást szolgálta.
Mindezt azért érdemes kiemelni, mert a másik oldalon Gareth Southgate mindegyik cseréje melléfogás volt. Grealish volt az angol válogatott legjobbja − erre elsőként éppen őt hozta le az angol kapitány, a helyére beállt Saka fél órát kapott, de egy jó megoldása sem akadt. A Sterling és Kane helyett Henderson és Abraham kettős csere is rossz döntés volt, ezzel a maradék kreativitást sikerült kiölni az angol válogatott játékából.
Gareth Southgate igazi úriember és nyilván kiváló szakember, de valahogy a cserékkel hadilábon áll. Emlékezhetünk, az Európa-bajnokság döntőjében a hosszabbítás utolsó percében, a büntetőkre hozta be Rashfordot és Sanchót, erre mindkettő hibázott (csakúgy, mint Saka), ami Anglia győzelmébe került Olaszország ellen.
Marco Rossinak nem szokása ekkora szarvashibákat elkövetni, pedig sokkal szűkösebb és hát − ne szégyelljük kimondani − gyengébb kerettel dolgozik.
Rossi érti a dolgát, mégsem ez a fő érv amellett, hogy ő maradjon a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Hanem a belőle sugárzó elszántság és akarat. Újabb fájó kudarc, az Albánia elleni hazai vereség után is képes volt összekapni magát és a csapatot is. Hasonló helyzetben pedig többször lehettünk látványos összeomlás szemtanúi a magyar válogatott történetében.
Mi is többször megírtuk már, nem lehet reális elvárás a magyar válogatottól, hogy bekerüljön azon tizenhárom európai csapat közé, amelyek kijutnak a világbajnokságra, hiszen korábban évtizedeken át a tizenhat résztvevős Európa-bajnoksára sem tudtunk kvalifikálni.
A mérleg másik serpenyőjében sokkal nagyobb súllyal nyom az idei Eb (és persze az odáig vezető út), valamint az, hogy a Nemzetek Ligjájában a C-ből az A osztályba jutottunk.
Ne Rossinak rójuk fel, ami az egész magyar labdarúgás felelőssége, hiába adott immár minden feltétel hozzá, a magyar klubok mégsem képesek megfelelő létszámban nemzetközi szinten versenyképes fiatalokat kinevelni.
Rossi magasan a lehetőségek fölött teljesít. Itt a helye. Elég az önostorozó, a démonokkal hadakozó viselkedésből. Húzza ki magát büszkén, ahogy az egy sikeres kapitányhoz illő.
