A 2021/22-es télisport-idény legfontosabb magyarországi viadala zajlik a héten a debreceni Főnix Arénában. A rövid pályás gyorskorcsolya világkupa-sorozat harmadik állomása kulcsfontosságú a pekingi kvótákat tekintve, hiszen ebben a sportágban a februári téli olimpiára kizárólag a vk-n keresztül lehet indulási jogot szerezni. A négy helyszínből álló sorozatban a magyarországi az egyetlen állomás, amelyen szurkolók előtt versenyezhetnek a korcsolyázók, igaz, a csütörtöki előcsatározások során még nem frenetikus a hangulat, nem is lehetett ezt várni.
A többi helyszínen természetesen a Covid áll a nézők kizárásának hátterében, és a biztonság itthon is fontos szempont. A versenyzők, stábtagok és a média munkatársai egyaránt az aréna melletti konténerben kezdik a napot, csak a negatív gyorsteszt után kapják meg a napi belépéshez szükséges karszalagot. Itt lehet a legközelebb kerülni a sportolókhoz, hiszen a sorban állás során hozzávetőleges a távolságtartás, az arénában az interjúk lebonyolítására kialakított mixed zónában már kötelező a két méter. Az aréna körül egyébként is szabadon mozgó korcsolyázókat láthatunk, a 2018-as olimpiai bajnok váltónk tagja, Liu Shaoang is kint melegít első futama előtt.
A koronavírus-járvány miatt a Magyar Olimpiai Bizottság is egyértelmű határt húzott meg szerdán: a pekingi magyar küldöttség valamennyi tagjának három, koronavírus elleni oltással kell rendelkeznie. A MOB a megerősítő vakcina felvételében minden segítséget megad, aligha akad majd olyan sportoló, aki a kvótáért folytatott kemény és sikeres harc után azzal veszi el magától az ötkarikás indulás esélyét, hogy nem kéri az újabb oltást.
Bent az arénában minden zökkenőmentesen zajlik, a pályát gondozó önkéntesek is minden futam után az éppen soron következő pozícióba helyezik a kanyarokat jelző bójákat, ezáltal jobban eloszlik a jég terhelése. A bójapozícióhoz igazodik a rajt helye is a jégre felfestett több lehetőség közül. Ha már jég: az előző vk-helyszínen, Nagojában sok kritikát kapott a felület. A debreceni helyszín ebből a szempontból is üdítő változás Liu Shaoang szerint, akinek szavaiból kiérződik, hogy nem csak illendőségből, a hazai rendezés okán mondja ezt.