Élete egyik legzaklatottabb periódusának nevezte Bölöni László az elmúlt heteket. A százkétszeres román válogatott, 2001–2002-ben rövid ideig román szövetségi kapitány – a románok az ő vezetésével 2-0-ra legyőzték a magyar válogatottat Bukarestben –, több nyugat-európai klub sikeres szakvezetője többfordulós zárt körű tárgyalássorozatot folytatott a román szövetség vezetőivel. Közben eltemette egykori marosvásárhelyi játékostársát és edzőjét, Czakó Jánost, és bár a fejleményekről alig szivárogtak hírek, annyi mindenképpen igen, hogy napokon át nem fogadta a Bukarestből érkező hívásokat. Ezalatt találkoztak a felek jogi képviselői is, ám néhány szerződésbeli részlet miatt alig mozdult a történet.
Mígnem kedden bejelentették az új kapitány személyét. A román futball történetének egyik legsikeresebb kapitánya, a Hagi-féle aranycsapat szakvezetője, Anghel Iordanescu fia, Eward Iordanescu a következő kapitány, aki legutóbb a FCSB-t irányította, ahonnan a tulajdonos Gigi Becali arra való hivatkozással küldte el 2021 őszének folyamán, hogy bár eredményes volt, a csapat játékának látványossága nem elégíti ki a kézi vezérléshez szokott milliárdos igényeit.
De miért nem Bölöni? Úgy tűnik, elsősorban azért, mert nem akarta bármilyen áron elkötelezni magát. A kívülről érkező, a klubok és játékosügynökök által kevésbé befolyásolható független edző, amúgy minden tekintetben óvatos duhajnak számító szakemberen elsősorban az érződött, hogy nem akar megégni a román válogatottal. Ezt elsősorban azzal igyekezett elkerülni, hogy csak hosszú távú szerződés birtokában látott volna munkához. Adott pillanatban elfogadni látszott a szövetség által kínált paktumot, amely a 2024-es Európa-bajnokság befejezéséig lett volna érvényben. Tételesen szerepeltek viszont benne részcélok, a szövetség ezek elérésétől tette volna függővé az együttműködés folytatását. Ilyen volt a Nemzetek Ligájában való szereplés, amelyet Bölöni csak felkészülésnek tekintett volna az Eb-selejtezőkre, a szövetség álláspontja szerint viszont ha a válogatott nem végez legalább csoportja második helyén, akkor is elküldhették volna a szakvezetőt.
– A köztes célt akadálynak tekintettem, nem tudtam elfogadni, hogy öt hónap után akár ki is rúghatnak – mondta Bölöni azon a szerdai, bukaresti sajtótájékoztatón, amelyet az ügy tisztázása érdekében tartott fontosnak megtartani. – Soha nem írtam alá olyan szerződést, amelyben nem szerepel konkrét dátum, ez pedig ilyen volt.
Ezzel együtt őszintének tartotta a szövetség tárgyalási szándékát, úgy érezte, hogy sokáig valóban őt akarták szövetségi kapitánynak. A többi szempont – a szerződés összege, a stáb megválogatása – áthidalható lett volna, a jelzett bizonytalanságot azonban nem vállalta.
Hogy milyen mértékben befolyásolták a szakembert a romániai magyarság részéről a tárgyalások folyamán érkező, nem túl hízelgő visszhangok, nem tudni. Most mégis úgy tűnik, hogy legyűrte magában a nosztalgiát, és úgy döntött, mégsem ugrik fejest a román labdarúgás mocsarába. A megállíthatatlannak tetsző zuhanórepülésben lévő román válogatott amúgy tipikusan a „bármi lehet” kimenetelt kínálta. Mondhatnánk, ez az a helyzet, amelynél már csak jobb lehet – de nem, lehet rosszabb is, és ez nem tenne jót egy olyan szakmai életrajznak, mint a Bölönié. Nem beszélve arról, hogy a román válogatott szakvezetője hagyományosan ki van téve az azonnali eredmények kényszerének és az ezernyi futballérdek hiénafalkának.
Mivel egzisztenciális nyomás aligha nehezedik rá, döntésében annak a játékosnak, edzőnek a professzionalizmusa látszik visszaköszönni, akinek karrierje minden eddigi lépése megfontoltságról árulkodik. És talán bölcs tanácsadókról is.
Borítókép: Bölöni Lászlóra talán az erdélyi magyarok kifogásai is hatottak (Fotó: Székelyhon/Haáz Vince)
