Meglett a 99., majd a 100. Eb-érmünk is cselgáncsban

A szófiai cselgáncs Európa-bajnokság szombati napján előbb a női 63 kilogrammban Özbas Szofi, majd a férfi 81 kg-ban Ungvári Attila is a harmadik helyen végzett. Utóbbi „történelmi” medált szerzett, a sportág századik magyar érmét az Európa-bajnokságokon.

Magyar Nemzet
2022. 04. 30. 17:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Özbas Szofi így bejutott az elődöntőbe, ahol a 31 éves Gemma Howell-lel találkozott. A rutinos brit dzsúdós az Eb előtt csak 39. volt a világranglistán, de a Grand Slam- és a GP-versenyekről tizennégy érme van, februárban Tel-Avivban második lett. S most is ő jutott be a fináléba. Az elődöntőben a rendes mérkőzésidő csak két-két intést hozott, az aranypontig tartó hosszabbításból pedig két perc telt el, amikor Howell előrevetődve a földre csavarta versenyzőnket, és vazaarival győzött. Özbas Szofi a bronzmeccsre készülhetett a 21 éves cseh Renata Zachova (19.) ellen.

Bronzmeccses lett a férfiaknál a 81 kg-ban a 33 éves Ungvári Attila (13.) is, akinek szövetségi kapitányként immár bátyja, a tavaly visszavonult olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós adja a tanácsokat. A kétszeres Eb-3. helyezett fiatalabb fivér a népes mezőnyben a 64 között erőnyerő volt, a 32 között fojtással nyert a lengyel Damian Stepien (139.) ellen, a nyolcaddöntőben pedig vazaarival vezetett a brit Lachlan Moorhead (56.) ellen, amikor ellenfelét leléptették. A negyeddöntőben ipponnal kikapott a vb-ezüstérmes, Európa-bajnok grúz Tato Grigalasvilitől (2.), a vigaszágon azonban két vazaarival – ami ippont ér – verte a világranglistán előtte levő osztrák  Shamil Borchasvilit (9.). A délutáni programban a harmadik helyért az ukrán Hievorh Manukjannal (38.) kellett megküzdenie.

Előtte azonban Özbas Szofit szólították Zachova ellen. Versenyzőnk 2018-ban ifjúsági olimpiai bajnok lett, 2019-ben a junior korosztályban megnyerte a vb-t és az Eb-t is, s ugyanabben az évben az U23-as Eb-t is. A felnőttek között Grand Slam-versenyeken eddig egy ezüstöt és két bronzot nyert, most pedig a szófiai Eb-n a dobogó harmadik fokára állhatott, mert a Zachova elleni bronzmeccsén végig irányított, és egy belső horogdobásra kapott vazaarival győzött. Özbas Szofi ezzel a magyar cselgáncssport 99. Eb-érmet szerezte, a századikért pedig jött Ungvári Attila. Aki a hosszabbításban vazaarival legyűrte Manukjant, így még egy bronzérmet nyertünk, s meglett a történelmi medálunk is.

A vasárnapi zárónapon magyar részről 90 kilóban Tóth Krisztián és Gőz Roland, 100-ban Vég Zsombor, +100-ban pedig Sipőcz Richárd lép tatamira a bulgáriai Eb-n.

Borítókép: Özbas Szofi először szerzett Eb-érmet a felnőttek között (Forrás: EJU)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.