Carlo Ancelotti persze másként látja a kapuskérdést:
– Azt mondtam Thibautnak a meccs előtt, hogy eljuttattam a döntőbe, de most rajta a sor, hogy megnyerje azt. És ezt meg is tette – mondta belga kapusáról Carlo Ancelotti, a Real vezetőedzője.
A Real Madrid tizennegyedszer hódította el a Bajnokok Ligája, illetve az elődje, a Bajnokcsapatok Európa-kupája serlegét, amivel természetesen csúcstartó. Mögött a Milan 7, majd éppen a Liverpool és a Bayern München következik 6-6-sikerrel.
Ancelotti azt is megindokolta, miért emelkedik ki a Real Madrid ennyire az európai mezőnyből:
Könnyebb Bajnokok Ligáját nyerni a Madriddal, mint bármelyik másik csapattal. Ennek sok oka van. A legfontosabb, hogy ez egy egészen különleges klub.
Immár az olasz maestro is egyedüli csúcstartó. Negyedszer nyert BL-t (kétszer-kétszer a Milannal és a Reallal), így elhagyta a két háromszoros nyertest, Bob Paisley-t, a Liverpool legendás menedzserét, valamint Zinedine Zidane-t, aki mindháromszor a Reallal diadalmaskodott. Kétszeres győztes rengeteget akad, köztük a magyar Guttmann Béla, aki a Benficát vezette kétszer is sikerre.
Ancelotti szerint a négyből a mostani győzelme volt a legnehezebb.
– Elképesztő idényt futottunk. Nehéz mérkőzés volt, az első félidőben akadtak nehéz pillanataink, de a végén, az összes mérkőzést is figyelembe véve, megérdemelten nyertük meg a Bajnokok Ligáját. Ez a trófea volt a legnehezebb, amit valaha megnyertem. A csapatot feltüzelte, hogy senki sem hitte el, képesek lehetünk megnyerni a sorozatot. Azt hiszem, megérdemelten nyertük. Megszenvedtünk érte, de soha nem adtuk fel. Amikor kellett, védekeztünk, és átvészeltük a meccs kritikus időszakait. A kulcs az volt, hogy a támadó hármasuknak nem adtunk teret. Nagyon boldog vagyok. Sőt boldogabb, mint valaha. Visszatértem Madridba, és felejthetetlen idényt zártunk. A srácok most ünnepelnek, nagyon jó a hangulat az öltözőben. A meccs elején sem láttam idegeskedés nyomát a játékosokon. Szerintem én voltam a legidegesebb. Nehéz, sőt nem normális dolog nyolc döntőt zsinórban megnyerni – mondta Ancelotti.