Az elmúlt években folyamatosan erősödött a Tour de Hongrie mezőnye, ezt igazolja a sportágban mértékadó honlap, a Procyclingstats elemzése. A sportági eredménylistákat, rangsorokat és statisztikákat közlő portál a rajtlista minőségét is pontozza, eszerint 2015-ben még csupán négy pont járt a magyar körversenynek, a folyamatos fejlődést mutatják az ezt követő értékek: 2016-ban kilenc, 2017-ben 19, 2018-ban 36, 2019-ben hetven, 2020-ban 85, 2021-ben 129, 2022-ben pedig már 175 pontot „ért” a mezőny, ez utóbbi érték már vetekedik a ProSeries eseményeivel.

Nem véletlen a magas érték, a sportág sztárcsapatai közül tizenegy küldte el a sorát hozzánk, többek között olyan együttesek, mint a Quick-Step Alpha Vinyl, az INEOS Grenadiers, a Jumbo–Visma vagy a Bahrain Victorious – mintha a labdarúgó Bajnokok Ligája legerősebb klubjai jönnének el egy magyarországi tornára. Itt is jól látható a fejlődés: 2015-ben és 2016-ban csak a „harmadik vonal”, a kontinentális csapatok neveztek, 2017-ben megérkezett az első ProTeam (a sportágban ez a második szint), 2018-ban három, 2019-ben már négy ProTeam indult nálunk.
2020-ban érkeztek az első sztárcsapatok, abban az évben öt WorldTeam mellett nyolc ProTeam, 2021-ben nyolc WorldTeam és nyolc ProTeam indult, 2022-ben pedig a tizenegy WorldTeam mellett nyolc ProTeam vett részt a Tour de Hongrie-n.
Megérkeztek a magyar viadalra a világsztárok is, először köszönthettünk a rajtnál olyan nagyságokat, mint a holland Fabio Jakobsen, az ugyancsak holland Dylan Groenewegen vagy az olasz Elia Viviani. Mindhárman a világ legjobb sprinterei közé tartoznak, valamennyien több szakaszt nyertek már a sportág legnagyobb viadalain, a Tour de France-on, a Giro d’Italián vagy a Vuelta a Espanán, Jakobsen legutóbb megnyerte a Vuelta gyorsasági pontversenyét, Groenewegen négy Tour-szakaszsikernél jár, Viviani pedig pályán olimpiai aranyéremmel is rendelkezik. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha a júliusi Tour de France-on éppen ők hárman vívnák a legnagyobb csatákat a sprinteken.