A szerb és az orosz klasszis tavaly két Grand Slam-finálét is vívott egymás ellen – Ausztráliában Djokovics, az Egyesült Államokban Medvegyev nyert –, idén viszont először játszottak egymás ellen.
Nagyon nem kell meglepődnünk ezen, Djokovics oltatlansága következtében számos tornáról, köztük két Grand Slam-viadalról lemaradt idén, Medvegyev pedig a szerb idei legaktívabb időszakában sérült volt, majd Wimbledonban orosz állampolgársága miatt nem ragadhatott ütőt.
Asztanában viszont kiváló színvonalú találkozót vívtak.
Olyan volt, mint egy fal, minden labda visszajött a túloldalról
– jellemezte ellenfele játékát a találkozó után Djokovics, aki éppen ezért próbálta variálni a játékát, sokat rövidített, ebből pedig igazán látványos labdamenetek alakultak ki.
Az első játszmában végül Djokovics hibázott többet, kétszer is elveszítette az adogatását, így 6:4-gyel Medvegyev került előnybe.
A második szettben a szerb adogatásban szintet lépett, és ezúttal brék nélkül jutottak el 6:6-ig. Látványos labdamenetekből ekkor sem volt hiány, Djokovics pedig az egyik pont végén a közönség közé dobta az ütőjét tehetetlenségében.
Bár az egyik fiatal szurkoló nagy lelkesedéssel vitte vissza a játékszert a szerb klasszisnak, a székbíró, Adel Nour azonban sportszerűtlen magatartás miatt a többlépcsős büntetés első szintjét alkalmazva figyelmeztette Djokovicsot. A teniszező szigorúnak tartotta az ítéletet, bár emlékezetes, hogy ennél sokkal rosszabbul is járt már labdamenetet követő reakció miatt.