Kiesett a Puskás Akadémia, és még két kulcsemberét is elveszítette

A labdarúgó Európa-konferencialiga második selejtezőkörében, visszavágón: Puskás Akadémia–Vitória Guimares 0-0, így a portugálok jutottak tovább 3-0-s összesítéssel.

Magyar Nemzet
2022. 07. 28. 23:00
null
Konferencia-liga – Puskás Akadémia-Vitória Guimaraes Fotó: Vasvári Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jól szerepeltek a magyar csapatok a nemzetközi porondon, hiszen szerdán a Ferencváros a BL-selejtező 2. fordulójában a pozsonyi 4-1-es győzelmével kiejtette a Slovan Bratislavát, az Európa-konferencialiga második selejtezőköréből pedig csütörtökön a Kisvárda és a Mol Fehérvár is továbbment, előbbi hazai pályán 1-0-ra nyert a kazah Kajrat Almati ellen, utóbbinak idegenben az azeri Qabala elleni 2-1-es vereség is megfelelt. Negyedik csapatunk, ugyancsak a harmadik számú kupában a Puskás Akadémia viszont nehéz helyzetben várhatta a 21 órakor kezdődött meccsét a portugál Vitória Guimares ellen, hiszen egy hete idegenben 3-0-ra kikapott.

A felcsútiak vezetőedzője, Hornyák Zsolt azt nyilatkozta, hogy megpróbálnak „csodát” tenni, és ha ez nem is jön össze, mindenképpen szeretnék megnyerni a találkozót. A szakvezető ennek érdekében támadóbb szellemű csapatot küldött pályára, ám már a 20. percben változtatni kényszerült, mert egyik kulcsembere, a válogatott Nagy Zsolt megsérült, a térdét fogva bicegett le a pályáról, s Mezghrani állt be a helyére. A Puskás Akadémia abban bízott, hogy a találkozó elején gólt tud szerezni, de ez nem jött össze. A 33. percben Urblík jobb oldali szöglete után Favarov egyedül maradt az ötös bal sarkán, de a felső léc fölé fejelt. A 43. percben a túloldalon Tiago Silva 17 méteres lövése zúgott el a hazai kapu mellett. A félidő végén a Puskás Akadémia egy másik alapemberét is elveszítette, a csapatkapitány Szolnoki Roland szintén térdsérülést szenvedett, és őt hordágyon vitték le a pályáról.

Fordulás után aztán egy nagy hazai helyzetet láthattunk, szöglet után a hosszú oldalon berobbanó Stronati nem sokkal maradt le a labdáról, de csak a játékos került be a kapuba. A 63. percben Hornyák Zsolt hármat cserélt, próbált frissíteni. A 69. percben Tiago Silva 22 méteres lövését Markek kiütötte, ez nagy védés volt. Gólt a hátra levő percekben sem hozott a mérkőzés, maradt a 0-0, így a Vitória Guimares 3-0-s összesítéssel jutott az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőkörébe, s játszhat a horvát Hajduk Splittel.

Kleinheislerék váratlan kiesése

A Szalai Ádámot foglalkoztató FC Basel 1-1-es döntetlent játszott az északír Crusaders Belfast vendégeként, így bejutott a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójába. A magyar válogatott csapatkapitánya végig pályán volt, a 86. percben sárga lapot kapott. A Basel egy hete odahaza 2-0-ra nyert. Ugyancsak harmadik körbe jutott a Dunaszerdahely, amely a feröeri Víkingurt búcsúztatta kettős győzelemmel, akárcsak idegenben, ma otthon is 2-0-ra nyert.  A szlovák együttes kapuját Veszelinov Dániel védte, Szánthó Regő a szünetben állt be, Kalmár Zsolt hosszú sérülés – és tavaly március – után a 65. percben lépett pályára, míg Balogh Norbert a 82. percben kapott lehetőséget. Hahn János nem szerepelt a keretben. A vendégeknél Turi Géza Dávid kezdőként 76 percet kapott. Kleinheisler László csapata, az NK Osijek kiesett: a horvát együttes a múlt heti, idegenbeli 2-1-es siker után odahaza meglepetésre 2-0-ra kikapott a kazah Kizilzsartól. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a találkozót.

További érdekesebb eredmények:

Olimpija Ljubljana (szlovén)–Sepsi OSK (romániai) 2-0 (0-0, 2-0, 2-0) – 11-esekkel: 2-4, tj.: a Sepsi OSK (3-3, tizenegyesekkel)
FC Vaduz (liechtensteini)–FC Koper (szlovén) 1-1 (0-0, 0-1, 1-1) – hosszabbítás után, továbbjutott: a Vaduz (2-1)
Djurgardens IF (svéd)–NK Rijeka (horvát) 2-0 (0-0), tj.: a Djurgardens kettős győzelemmel (4-1)
Neftci Baku (azeri)–Arisz Limasszol (ciprusi) 3-0 (1-0), tj.: a Neftci Baku (3-2)
Radnicki Nis (szerb)–Gzira United (máltai) 3-3 (1-1, 2-2, 3-2) – 11-esekkel: 1-3, tj.: a Gzira United (5-5, tizenegyesekkel)
Viking Stavanger (norvég)–Sparta Praha (cseh) 2-1 (1-1), tj.: a Viking Stavanger (2-1)
PAOK Szaloniki (görög)–Levszki Szófia (bolgár) 1-1 (0-1), tj.: a Levszki Szófia (3-1)

Borítókép: Mohamed Mezghrani nézi, mi történt Joao Silvával és Artem Favarovval  (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.