– Három és fél éve szólalt meg legutóbb a nyilvánosság előtt, amikor elmesélte a rekeszsérvvel született gyermeke, Magor csodával határos világra jöttét. Akkor azt is mondta, hogy nincs az az érem, amire elcserélné az anyaságot. Mikor tudatosodott, hogy a gyermek az élet legnagyobb ajándéka?
– Amikor a gyerekedet a születése után két héttel karodba veheted, és rád mosolyog, akkor sok mindent átértékelsz. Magor hihetetlen zaklatott körülmények között jött világra. Amikor megtudtuk a párommal, hogy rekeszsérve van, előfordult, hogy eluralkodott rajtunk a reményvesztettség, de azonnal elhessegettük ezt az érzést. A születése után két hétig inkubátorban volt, én csak ezután vehettem magamhoz. Akkor költözött belém az érzés, ami a mai napig bennem van: itt ez a kis csöppség, most már nem érhet minket bántódás, minden csak jó lehet. Amikor először vigyázhattam rá, elhittük, hogy talán túl vagyunk mindenen. Ekkor éreztem azt, hogy ő az én feladatom, és Magor életem végéig számíthat rám. Azóta megszületett Lelle és Zolna. Mindannyian egészségesek, és ez a legfontosabb.
– Három gyermek nevelése teljes embert kíván. A kézilabda-oktatást szünetelteti?
– Magor születése után tartottam edzéseket az Angyalföldi Sportiskolában, de az irodai tevékenységemet felfüggesztettem. Magor féléves volt, amikor újra munkába álltam, négy órában dolgoztam fél éven keresztül, és bevallom, hiányérzetem volt, bántott is a dolog, éreztem, hogy mellette van a helyem. 2020 márciusában beütött a koronavírus, online formában tartottuk az edzéseket, nem jártunk dolgozni. Így sokat nem kellett távol lennem tőle. A négyórás munka végül is három-négy hónapig tartott. De tudom, hogy egy napon majd visszamegyek az Angyalföldi Sportiskolába és a Vasashoz. Visszavárnak.