Eljött az idő, hogy a Debrecenben sok dolgon elgondolkodjanak

A labdarúgó NB I 6. fordulójának tegnapi esti mérkőzésén a Zalaegerszeg hazai pályán 4-2-re legyőzte a Debrecent. A DVSC továbbra is nyeretlen, a mostani idényben már tizenhárom gólt kapott; négy döntetlennel és két vereséggel a tabella tizedik helyén áll. Joao Janeiro vezetőedző arról beszélt: eljött az ideje, hogy elgondolkodjon sok dolgon.

Magyar Nemzet
2022. 08. 31. 7:52
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ZTE–DVSC találkozó után – amelynek összefoglalója ITT tekinthető meg – a vezetőedzők így értékeltek az M4 Sport kamerája előtt:

Ricardo Moniz (ZTE): – A szurkolók megérdemelték ezt a játékot a második hazai meccsünkön. Örülünk, hogy ennyien kijöttek és hogy minden rendben volt. A 2-0 sokat dobott volna a részünkről a mérkőzésen, de aztán a semmiből egyenlített a Debrecen, utána viszont Lesjak megmentette a meccset. A második gólunk előtt 50-50 százaléknak tűntek még az esélyek. Nagyon megérdemelte már a csapat is sikert, mert sokat küzdöttek a játékosok az elmúlt mérkőzéseken. Balszerencsések voltak, de most minden rendben kijött. Az előző mérkőzéseken is vezettünk 1-0-ra, akkor nem tudtuk megtartani az előnyünket, most sikerült.

Joao Janeiro (DVSC): – Nagyon mérges vagyok. Először is – bár nem szoktam a bírókkal foglalkozni –, az első gól előtt megállt a csapatom, mert Báránnyal szabálytalankodtak, de ennek ellenére tovább ment a játék. Aztán jött két pontrúgás után esett gól. Lehetőséget adtam egy nagy tehetségnek, Farkasnak, de neki kellett fognia a szögletnél Lesjakot. Sajnos gólt kaptunk belőle, de igazából ebből is tanul és tapasztalatot szerez, bár most kicsit szomorú, ugyanakkor nagyon jó játékos. A második dolog, hogy hat forduló alatt tizenhárom gólt kaptunk, pedig próbálkoztunk öt védővel, próbálkoztunk négy védővel, próbálkoztunk kapuscserével is. És most is az történt, ami általában, hogy az első félidőt odaadtuk az ellenfélnek, és a széleken nem volt elég a presszingünk. Eljött az ideje, hogy elgondolkodjak sok dolgon. A debreceni szurkolók nem ezt érdemlik, mert mindenhol fantasztikus támogatást adnak a csapatnak, és most is, egy keddi napon hét-nyolc órát utaztak, hogy láthassák a csapatot, és ezt az eredményt kapják cserébe. Azt mondtam nekik a meccs után, hogy hagyják a játékosokat, őket én küldöm a pályára, és hogy támogassanak tovább minket, mert az nagyon fontos a számunkra. Normális beszélgetés volt, semmi probléma nem adódott. Gratulálok a Zalaegerszegnek a megérdemelt győzelemhez.

NB I, 6. forduló:

kedden játszották:
Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1-0
Zalaegerszeg–Debreceni VSC 4-2

szerdán játsszák:
Paksi FC–Kisvárda Master Good 17.00
Mol Fehérvár FC–Kecskeméti TE 19.30
Vasas FC–Ferencvárosi TC 20.30  

csütörtökön játsszák:
Budapest Honvéd-Újpest FC 19.00

Az NB I állása
1.  Kisvárda 5  3   2   -    13- 7  11 pont
2.  Ferencváros 3  3   -   -     8- 1   9
3.  Kecskemét 5  2   3   -     6- 3   9
4.  Puskás Akadémia 6  2   3   1     6- 4   9
5.  Paks 4  2   2   -    10- 7   8
6.  Zalaegerszeg 5  2   1   2     8- 9   7
7.  Mezőkövesd 6  1   2   3     8-10   5
8.  Budapest Honvéd 5  1   1   3     6-12   4
9.  Vasas 5  -   4   1     5- 6   4
10.  Debrecen 6  -   4   2     9-13   4
11.  Mol Fehérvár 4  1   -   3     5- 9   3
12.  Újpest 4  -   2   2     4- 7   2

Borítókép: a kék mezes hazaiak négyszer is bevették a debreceni kaput (Forrás: Dvsc.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.