A magyarok fél távnál is negyedikek voltak, igaz, akkor még a végül győztes csehek mögöttük voltak, s a mieink csak egy riválist előztek meg ezután. Két futamot rendeztek, mindkettőből az első három helyezett jutott a fináléba, amiről a Vargáék negyedikként lemaradnak, csak a B döntőben indulhatnak.
Kár érte, mert összességében a magyar hajó az ötödik legjobb időt evezte, tehát a másik középfutam gyengébb volt, ott csak egy hajó lapátolt a mieinknél gyorsabban.
– Nehéz mit mondani, a pályának gyakorlatilag egyik része sem volt jó – értékelt önkritikusan a vezérevezős, Kuli István.
A négyeshez hasonló szólóban, ötszáz méteren (ami nem olimpiai szám) a vb-újonc Balogh Gergely is negyedik lett futamában, így ő is lemaradt a fináléról.
– Szerettem volna A döntőzni, így nem vagyok elégedett. A jövőben még többet kell készülni, edzeni, és akkor biztos vagyok benne, hogy meglesz – fogalmazott a 21 éves sportoló.
A két kisebb kudarc azért fájó, mert a világbajnokság előtt azt gondoltuk, a férfi kajak lehet a válogatott húzó szakága. Kopasz Bálint, reméljük, javít az összképen. K-1 1000 méteren, amelyen aranyérmes lett Tokióban, láthatóan tartalékolt a középfutamban, hiszen később még K-2 500-on is rajthoz kell állnia. Fél távnál hatalmas előnnyel vezetett, a hajrában kiengedett, de másodikként így is döntős.
– Örülök, hogy könnyedén sikerült a rajtom, utána mentem egy erős utazót, mindenkit több hajóval megelőztem. Az utolsó kétszázon jött Dostal, ő szeret a végén csatázni, nem baj, a döntőben majd megnézzük, ki lesz a jobb. Én a végén tudtam tartalékolni, ez fontos lesz még később, a párosra gondolva – az olimpiai bajnok nem is titkolózott a taiktikájáról.