Rómában Milák Kristóf nem lesz olyan magányos, mint Budapesten

Júniusban a budapesti vb-n kétszer is győztes Milák Kristóf kivételével „csak” a döntős helyezéseket halmozták a magyar úszók a medencés versenyszámokban, de a ma kezdődő római Európa-bajnokság előttünk álló hetében minden bizonnyal többen is dobogóra állhatnak majd. Akár már az első napon.

2022. 08. 11. 6:12
null
Budapest 20220621 úszás Fina Vizes VB Foto Nemzeti Sport - Török Attila A képen: Milák Kristóf Fotó: Török Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Foro Italico nyitott medencéjéről őrizheti a legszebb emlékeket a 26 fős magyar csapatból. A 2009-es római világbajnokságon itt kapott igazán nagy lendületet a pályafutása, miután 200 méteren pillangón és vegyesen is bronzérmet szerzett, majd 400 vegyesen az első vb-aranyát ünnepelte.

Most 33 évesen azért is tér vissza az örök városba, hogy a világtörténelem első úszójaként századszorra is dobogóra álljon világversenyen. 

Jelenleg 96 érme van, tehát Rómában négyet kellene ehhez hozzátennie, s magyar szempontból az Eb egyik legizgalmasabb kérdése, hogy sikerül-e neki.

– Elvileg valóban megszerezheti Rómában a századik érmét is Hosszú Katinka  – nyilatkozta Sós Csaba szövetségi kapitány. – Azért vagyok óvatos, és azért mondtam, hogy elvileg megszerezheti, mert ebben a korban a formaidőzítés jóval bizonytalanabb, rizikósabb, mint korábban volt.

HOSSZÚ Katinka
Hosszú Katinka a vb-n nem szerzett érmet Fotó: Kovács Tamás

Hosszú ugyanabban a három egyéni számban ugrik a Foro Italico medencéjébe, mint 13 évvel ezelőtt, és a kapitány szerint 400 vegyesen van a legnagyobb esélye az éremszerzésre. Júniusban a budapesti vb-n is ebben a számban érte el a legjobb eredményét, a Duna Arénában a negyedik helyen végzett, de a legjobb európaiként a mezőnyben. 

Ebből kiindulva Rómában elsősorban őt kellene legyőznie a többieknek és nem fordítva.

Úgy jöhetne össze Hosszúnak a századik érem Rómában, ha a három egyéni száma mellett valamelyik váltóval is eredményes lenne. Az elmúlt időszakban a háromszoros olimpiai bajnok nem vállalt szerepet a váltókban, erről megállapodást is kötött Sós Csabával, de most a cél szentesítheti az eszközt. Rögtön az Eb első napján dobogóesélyes a női 4×200-as gyorsváltó, amely a tavalyi Eb-n ezüstérmes volt, az idei vb-n pedig legjobb európai csapatként ötödik lett – ebben a négyesben Hosszú is helyet kaphat egy biztosnak tűnő éremért.

A budapesti vb után lehetett némi hiány­érzetünk amiatt, hogy egyedül állt dobogóra (igaz, ő két csodálatos aranyérmet szerezve és egy világcsúcsot úszva), de az Eb-n éremszüretben is bízhatunk. A Duna Arénában sokan kerültek a tűz közelébe, 19 döntős szereplésünk volt, és közülük többen harcban lehetnek az éremért az európai mezőnyben, főleg a háború miatt továbbra is eltiltott orosz úszók hiányában.

Miláknak pillangón lényegében csak a rohamtempóban fejlődő francia tehetség, Léon Marchand jelenthet némi kihívást, ugyanakkor klasszisunk az Eb-n 100 és 200 gyorson is próbára teszi magát a románok hasonszőrű zsenije, David Popovici (és Németh Nándor) felségvizére evezve, ami az igazi kihívást jelentheti neki Rómában.

Milákon, Hosszún és a gyorsváltókon kívül éremesélyesnek számít az Eb-mezőnyben Németh, Szabó ­Szebasztián, Molnár Dóra és Burián Katalin, akik nemrég a vb-n mind úgy lettek helyezettek a döntőben, hogy csak az európaiakat nézve a legjobb háromban végeztek. 

Nem említettük Kapás Boglárkát és Kenderesi Tamást, mivel előbbi Covid-fertőzés, utóbbi pedig vállsérülés miatt nem vesz részt a kontinensviadalon.

Az ő hiányuk miatt két remélt érem elúszott, de a 33 éves Verrasztó Dávid visszatérésével egyet meg nyerhetünk. A 400 vegyes háromszoros Európa-bajnoka a hazai vb-t azért hagyta ki, mert úgy érezte, nem tudott volna csúcsformában úszni, ellenben megígérte Sós Csabának, hogy az Eb-re becsülettel felkészül. Így ha minden jól megy, az első nap első döntőjében ő szerezheti meg az első magyar érmet, amit máris további kettő követhet a 4×200-as váltókban, a férfiaknál Milák, a nőknél Hosszú vezérletével.

Római úszó Európa-bajnokság, az első nap döntős programja. Férfi 400 vegyes (Kós Hubert, Verrasztó Dávid), női 4×200 gyorsváltó (Magyarország), férfi 4×200 gyorsváltó (Magyarország).

Borítókép: Milák Kristóf a budapesti vb-n (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.