A kiválasztott búcsúesemény egyben előre is mutat: a svájci legenda a játékos-pályafutását követő időszakra is fontos szerepet épített fel magának szeretett sportágában. Az Európa, illetve a többi kontinens legjobbjait egymás ellen eresztő, az Open érában a férfiak között egyedüliként naptári Grand Slamet teljesített Rod Laver nevét viselő versenyt Federer menedzserügynöksége, a Team8 hozta létre 2017-ben.
Ez a projekt pedig biztosíték arra, hogy a svájci a jövőben is fontos szereplője lesz a teniszéletnek: a Team8 egyengeti többek között az idei Roland Garroson tizennyolc évesen döntőt játszott Coco Gauff pályafutását is. Versenyek terén is terjeszkedne az ügynökség, amely idén már tárgyalásokat folytatott a US Open hagyományos felvezető tornája, a cincinnati mesterverseny rendezési jogának megszerzéséről.
Roger Federer tehát a továbbiakban is nagy trófeákra hajt, amelyekben a pályafutása is bővelkedett. A svájci zseni első meghatározó győzelmét a 2001-es wimbledoni tornán aratta, amikor legyőzte az akkori Grand Slam-rekordert, Pete Samprast.
A szimbolikus jelentőségű, a korszakváltást jelző mérkőzés után ugyan eltelt még két év, mire Federer ugyanott megszerezte első Grand Slam-trófeáját, az utána következő esztendőkben azonban elképesztő dominanciája jellemezte a férfiteniszt.
2006-ban tizenhét versenyéből tizenhatszor eljutott a döntőig, és tizenkétszer az övé lett a győztesnek járó trófea. A négy elvesztett döntőben kivétel nélkül Rafael Nadal állt a háló túloldalán, aki szép lassan felnőtt hozzá, majd csatlakozott a duóhoz Novak Djokovics is, de Federer az erős, fiatalabb riválisok ellenére továbbra is sikeres maradt.
| Roger Federer néhány meghatározó csúcsát már megdöntötte a tenisz nagy hármasának másik két tagja: Nadalé a legtöbb Grand Slam-trófea, Djokovicsé a legtöbb ranglistaelsőként töltött hét. De még mindig Federer az egyetlen a férfiak között, aki három különböző évben (2006, 2007, 2009) is négy Grand Slam-döntőt játszott, aki nyolc wimbledoni tornát, aki hat év végi világbajnokságot nyert... És a sor folytatható, szinte a végtelenségig. |
Példakép volt a teniszpályán: karrierje során a versenyzőtársak tizenhárom évben választották meg az ATP Tour legsportszerűbb játékosának, a szurkolók pedig tizenkilenc alkalommal közönségkedvencnek. S az elért eredmények mellett igazi nagykövete lett sportágának, a legnagyobb versenyek helyszínén jótékonysági teniszeseményeket szervezett természeti katasztrófák áldozatai számára. A 2003-ban, még sportági legendává válása előtt létrehozott alapítványán keresztül rengeteg hátrányos sorsú gyereknek segített, hogy elérhető legyen számukra a tanulás és a sport, Malawiban több mint nyolcvan óvodát alapított.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!