Ott találjuk azt a kosárlabdázót, akit a földkerekség egyetlen pontján sem kell bemutatni, ahol kicsit is kedvelik a sportágat: Luka Doncic már most, 23 évesen ikonikus alak. Ő az NBA egyik legnagyobb sztárja a Dallas Mavericks játékosaként, 18 esztendősen kulcsszereplője volt a szlovénok Eb-aranyérmének 2017-ben, és talán nem túlzás azt állítani, hogy ő a legsokoldalúbb játékosa a világnak, ugyanis bár csak 201 centire nőtt meg, mind az öt poszton tud kosárlabdázni. Persze, a szlovén nem egyszemélyes csapat, Goran Dragic is világklasszisnak számít, de Mike Tobey és Vlatko Cancart is tárt karokkal várná a kontinens legtöbb klubja.

Nekünk egyetlen velük összemérhető játékosunk van, Hanga Ádám, aki kulcsembere a spanyol bajnok és Euroliga-döntős Real Madridnak, ám az már kora délután kiderül, hogy a pályán ez az összemérés biztosan nem jön össze. A magyar válogatott csapatkapitányának fáj a combja, külön és speciális edzésen vett részt délelőtt külön a többiektől, és Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány végül úgy döntött, nem kockáztatja a szerepeltetését. Ez nyilván nagy csalódás azoknak, akik látni akarták Hanga Ádámot, ám a kapitány úgy is gondolkodhatott, hogy a címvédő ellen vele együtt sem lenne sok esélyünk, inkább pihenjen a legjobbunk, hogy majd vasárnap este a franciák ellen hátha képes lesz csodát tenni.
Ivkovics Sztojan egyébként azt mondta pénteken, hogy ezen a találkozón minden benevezett játékosnak lehetőséget ad majd, Hanga kiesésével tehát tizenegy emberét vethette be. A szlovénok az első játéknapon nagyon kemény és nehéz meccsen győzték le a litvánokat, egy újabb siker már biztos továbbjutást ígért a számukra. A Lanxess Arénában sokan itt maradtak erre a találkozóra is. A nap első két mérkőzésén telt ház volt, mintegy húszezren látták, ahogy a házigazda németek 92-82-re legyőzték Bosznia-Hercegovinát, majd újra parádés hangulatban a franciák roppant izgalmas meccsen 77-73-ra nyertek az így még győzelem nélkül álló Litvánia ellen – a mintegy tízezer szurkolójának a legnagyobb bánatára.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!