Tehénlegeltetés közben edzett, exfradista terelte Fehérvárra

Lirim Kastrati története az elkötelezettségről és a kitartásról szól. A Mol Fehérvár huszonhárom éves futballistájának útja a koszovói legelőről a magyar élvonalba.

Székesfehérvár, 2022. augusztus 31. A fehérvári Lirim Kastrati a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott MOL Fehérvár FC-Kecskeméti TE mérkõzésen a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó stadionban 2022. augusztus 31-én. MOL Fehérvár-Kecskemét 2-1. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Mol Fehérvár honlapján pénteken közzétett interjúból azonban kiderül, hogy a fehérvári Kastratinak mekkora kitartásra volt szüksége ahhoz, hogy eljusson a magyar élvonalba.

– Két bátyám van, vagyis a szüleimnek három gyerekről kellett gondoskodniuk, édesapám minden nap 12 órát dolgozott. 

Szerettem ugyan gyerekként focizni a barátokkal, de arra nem volt lehetőségem, hogy edzésekre járjak, arra meg pláne nem, hogy saját futballcipőm legyen.

Abban a faluban, ahol laktunk, élt egy futballedző, aki tudta, hogy szeretek focizni, és tisztában volt a nehéz helyzetünkkel is. Ő egy szomszédos városban edzősködött, és felajánlotta nekem azt, hogy hétvégente, ha van kedvem, játszhatok a csapatában és nem kell hét közben edzésekre mennem. Akkoriban úgy néztek ki a napjaim, hogy reggelente iskolába mentem, majd suli után a falu szélén vigyáztam tíz tehénre sötétedésig. Állandóan a hétvégéket vártam, mert akkor tudtam focizni menni, de 

próbáltam hasznosan tölteni azokat a délutánokat is, amikor a tehenekre kellett vigyáznom, ezért nagyon sokat futottam azokon a dombos területeken, ahol az állatok legeltek. A futás volt az én napi edzésem.

Kastratira a meccse alapján felfigyelt a koszovói Arsenal, a fővárosig, Pristináig azonban oda-vissza összesen hatórás buszút várt minden nap a fiúra, az útiköltség fedezése érdekében pedig a szüleinek rokonoktól, barátoktól kellett kölcsönkérniük. Tizenöt éves volt, amikor egy edzőmeccsen felkeltette az albán Shkendija érdeklődését, onnantól kezdve a tiranai akadémián már nem kellett amiatt aggódnia, hogy a szülei adósságba verik magukat a karrierje érdekében. A következő lépést pedig saját videójának köszönhette.

– Nehéz volt ilyen fiatalon elszakadni a szülői háztól, a családomtól és barátaimtól, de tudtam, hogy a labdarúgás az egyetlen lehetőségem, hogy kiszakadjak a szegénységből, és nagyon motivált voltam amiatt is, mert mindent vissza akartam adni a szüleimnek, amit tőlük kaptam. 

Három évig voltam Tiranában, sok jó meccset játszottam és az akadémián néhány felvétel is készült ezekről a mérkőzésekről. Ezekből összevágtam egy kis videót, amit feltöltöttem a YouTube-ra, mindenféle cél nélkül, mégis ennek köszönhetően találtak meg a menedzserek.

Kastrati útja Albániából Horvátországba vezetett, a Lokomotiva Zagreb színeiben vívott második meccsén két góllal és kiharcolt tizenegyessel történelmi, 4-1-es sikerhez segítette a klubot a városi rivális Dinamo otthonában.

Szintén a Lokomotivában találkozott Myrto Uzunival. Az albán játékos, aki maga is rengeteg munkát vállalt tizenévesen, profi pályafutása előtt, később Zágrábból a Ferencvárosba, majd onnan a spanyol élvonalba szerződött, Kastrati pedig hozzá fordult, amikor nyáron megkereste a Vidi.

– Nyáron több komoly megkeresésem is volt, de valamennyi klub közül a Vidi volt számomra a legszimpatikusabb. Mielőtt elfogadtam a klub ajánlatát, beszéltem Sallói István sportigazgatóval és Michael Boris vezetőedzővel is és nagyon jólesett, hogy mindketten szerették volna, ha Székesfehérvárra igazolok. Az egyik legfontosabb dolog egy játékos számára, ha érzi a bizalmat. A két szakemberen kívül korábbi csapattársammal, Myrto Uzunival is beszéltem a magyar labdarúgásról és a Vidiről is, ő is csak jókat mondott mind a bajnokságról, mind pedig a székesfehérvári csapatról.

Kastratinak célja, hogy Uzunihoz hasonlóan Európa egyik élbajnokságába távozhasson az NB I-ből, de addig is fontos feladata még, hogy hazavigyen szülőfalujába saját nevével ellátott Vidi-mezt.

– A családom nagyon büszke rám, de ez elmondható mindenkiről,  akivel egy faluban laktam gyerekként. 

Amikor Horvátországba igazoltam, az első mérkőzéseimet egy nagy kivetítőn nézték a település központjában.

Tényleg remek érzés, hogy akárhányszor otthon járok, mindig leszólítanak az emberek az utcán, gratulálnak nekem és elmondják, mennyire büszkék rám. Nem akarok túlozni, de szerintem legalább már száz mezt elajándékoztam az otthoniaknak, alig várom, hogy ismét hazalátogassak és most már olyan Vidi-mezt is tudok vinni ajándékba, melyen az én nevem szerepel.

Borítókép: Lirim Kastrati a Mol Fehérvár mezében (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)