Természetesen elhangzott a kérdés, ha nem is ezekkel a szavakkal: hogyan lesz ebből feljutás? Mit üzen a vezetőedző az aggódóknak?
– Azt üzenném, hogy messze még a vége, nem behozhatatalan hátrány, amit ilyen sok mérkőzésen ne lehet ledolgozni. Én inkább a játék minősége miatt aggódom, ami megvolt a szezon elején, az mostanra kezdett elkopni. Rendezni kell a sorokat. Tudjuk, hová akarunk eljutni, hosszú még a bajnokság.
Ezután Bognár György arról beszélt, talán lehetne másként is futballozni. Lehet, hogy a klubon belül erre ösztökélik?
Lehetne más filozófiával focizni, kivárásra játszani az NB II-ben, az ellenfél hibájából szerezni a gólokat, de azt gondolom, az MTK szempontjából nem ez a követendő út. Az MTK az elmúlt öt évben ezt tette, aztán feljutott és kiesett. Kellene legyen egy markáns játéka az egyesületnek, kellene, ha majd az NB I-ről van szó, hogy irányítani tudjon mérkőzéseket, netán hátrányból fordítani, de ehhez végig kell menni egy úton, s azt hiszem, ennek még nagyon az elején vagyunk.
A mezőnynek viszont már-már inkább a közepén. Az MTK szombaton a tizennegyedik Siófokot fogadja, mondhatni, kötelező győzelem.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!