Hősök most nem voltak, de sokat és jól játszottak a magyar légiósok

Kedden Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdeti a keretét a Luxemburg és Görögország elleni mérkőzésekre. Ezért most különösen érdekes, hogy a héten mennyit játszottak és hogyan szerepeltek azok a légiósok, akik szóba jöhetnek a válogatottban, és esélyük van arra, hogy jövő hétfőtől Telkiben készüljenek a következő feladatokra.

2022. 11. 07. 7:30
Fotó: Europress//AFP/Kevork Djansezian
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt héten lezárultak a nemzetközi kupák csoportkörei, és több magyar légiós is érdekelt volt. A legrangosabb sorozatban, a Bajnokok Ligájában az RB Leipzig a megmaradt magyarjaival a fedélzeten – sérülése miatt ebben az idényben már nem állhat be a kapuba – könnyen vette az előtte tornyosuló akadályt. Ez az ukrán Sahtar Donyeck volt Varsóban, és a német csapat 4-0-ra nyert, a harmadik gólt az a szerezte, akit a 67. percben lecseréltek, végig a pályán volt. A Leipzig ezzel a győzelemmel második lett a csoportjában a Real Madrid mögött, és továbbjutott.

 

Az Európa-liga B csoportjában a forduló előtt eldőlt, hogy a Fenerbahce és a Rennes folytatja az El-ben, a Gyurcsó Ádámot foglalkoztató AEK Larnaca biztosan harmadik helyen zár, míg a Dinamo Kijev a negyedik. A Fener az ukránok ellen Szalai Attilával a kezdőben állt ki, s az első félidőben el is döntötte a mérkőzést, 2-0-ra nyert. A csoport másik meccsén korán vezetést szerzett a Rennes, ám Matthis Albine gólja nem ért három pontot, mert a 76. percben Rafa Lopes egyenlített – Gyurcsó Ádám passzából, akit a hajrában lecseréltek.

A D-csoportban az Union Berlin a biztos csoportelső Union SG otthonában látogatott, és Sven Michel korai góljával bebiztosította a csoport második helyét, a 62. percben lépett pályára a vendégeknél. Utólag talán bánja ezt a cserét, ugyanis megsérült, műteni kell, és nem tudni, mikor térhet vissza a pályára. A pontos diagnózist nem tudni, Schäfer András péntek esti Instagram-bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy a bokája sérült meg:„Folytatódik az út Budapestre! A következő fordulóig igyekszem megtalálni a bokámat…”– írta.

Fotó: Instagram

Az E-csoportban az Omonia Nicosia a sárga lapok miatti eltiltását töltő nélkül állt fel a Sheriff Tiraspol vendégeként, mégpedig azzal a tudattal, hogy némi esélye még marad az Európa-konferencialigába átkerülni, ám ehhez legalább három góllal kellett volna nyernie a ciprusi csapatnak. Nem sikerült, a gól nélküli első félidőt követően ugyanis a másodikban is gólképtelen maradt a nicosiai alakulat – nem úgy, mint az így a harmadik helyen záró hazaiak, akik Akanbi 89. percben esett góljával nyertek, így pedig Langék elbúcsúztak az európai kupaporondtól erre az idényre. A G-csoportban a már biztos csoportelső Freiburg ezúttal nélkül állt ki a Qarabag otthonában, s Nils Petersen büntetőből szerzett góljával a 25. percben meg is szerezte a vezetést. A második félidő közepén aztán beállt Sallai Roland is, végül a hazaiak a 7 perces hosszabbítás második percében egyenlítettek. Az Európa-konferencia-ligában a holland AZ 2-1-es győzelmet aratott a Dnipro-1 ellen, ami több is volt mint elegendő, így egyenes ágon jutott a 16 közé. Légiósunk, ezúttal góllal nem járult hozzá a győzelemhez, viszont stabil teljesítményének köszönhetően végigjátszhatta a találkozót.

Fotó: Twitter

A hét vége már a bajnoki meccseké volt, illetve az angol másodosztályban a Millwall szerdán is játszott, 0-0-ra végzett a Birmingham vendégeként, Callum Styles a 85. percben állt be. Szombaton otthon játszott a csapat ismét 0-0-t, a Hull City volt az ellenfele, és a honosított magyar válogatott támadó a 65. perctől lehetett a pályán. A horvát élvonalban a Hajduk Split Lovrencsics Gergő nélkül fogadta az NK Osijeket, amely Kleinheisler Lászlóval a középpályán 3-1-re győzött.

A Bundesligában az RB Leipzig folytatta a jó sorozatát, 3-1-re nyert Hoffenheimben, Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést, Szoboszlai Dominik szintén kezdett, adott egy gólpasszt, a 88. percben lecserélték. A forduló előtt még a tabella élén álló Union Berlin a sérült Schäfer András nélkül nagy pofonba szaladt bele a Bayer Leverkusen otthonában, a gól nélküli első félidőt követően a másodikban mindössze negyedóra alatt kapott három gólt, és a gyógyszergyáriak végül 5-0-ra nyerve tartották a tabella élén a Bayern Münchent. A Freiburg 2-0-ra győzte le a Kölnt, Sallai Roland a 90. percben állt be. A holland első osztályban az AZ Alkmaar 3-1-re kikapott a Waalwijk vendégeként, Kerkez Milost a 74 percben lecserélték.

 

A Pisa 3-1-re nyert otthon a Cosenza ellen Nagy Ádámot végig bevetve az olasz másodosztályban, Balogh Botond viszont a Parma kispadját koptatta Palermóban, ahol a hazai csapat 1-0-ra győzött. Svájcban a Grasshoppers Bolla Bendegúzzal a védelem jobb oldalán 2-1-re kikapott St. Gallenben, az osztrák élvonalban pedig a LASK Kecskés Ákost a kispadon „felejtve” szenvedett 1-0-s vereséget Bécsben a Rapid Wientől. Szlovákiában a második helyen álló Dunaszerdahely a harmadik helyen tanyázó Spartak Trnavát fogadta hazai pályán a Fortuna Liga 17. fordulójában. Az első félidő eseménytelen gyürkőzését a második félidőben sem váltotta fel jobb játék, de az utolsó negyedórára emberelőnybe kerülő DAC kihasználta a lehetőséget, és egy góllal nyert, Kalmár Zsolt kezdett, a 78. percben lecserélték, Szánthó Regő akkor állt be, ő készítette elő a gólt, Veszelinov Dániel kispados volt, Balogh Norbertet nem nevezték a mérkőzésre.

Nagyon közel állt ahhoz, hogy bajnoki aranygyűrűt nyerjen az észak-amerikai profi ligában, az MLS-ben. Csapata, a Philadelphia Union a Los Angeles FC otthonában játszotta a döntőt, a végeredmény 2-2 lett, a vendégek első gólját Gazdag Dániel szerezte. A hosszabbításban egy-egy gól esett, 3-3 után követezett a tizenegyespárbaj, amelyet a Los Angeles 3-0-ra nyert meg, a magyar támadó is hibázott, megcsúszott a lövés pillanatában, így nem lett bajnok.

Borítókép: Gazdag Dániel megcsúszott a tizenegyese rúgása közben (Fotó: Europress/AFP/Kevork Djansezian)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.