A németek kínos Eb-főpróba után más fénytörést kapott a bemutatkozó mérkőzés. A hétfői 31-20-as vereség után közvélemény megelégedett volna egy sima győzelemmel, utóbb kiderült, a játékosokban különleges dacot szült a kudarcélmény, legalábbis erre enged következtetni, hogy a válogatott két alapembere, Márton Gréta és Klujber Katrin is bevallotta a hátrányból megfordított meccs után, hogy ők tulajdonképpen már az első félidőben lerendezték volna az ellenfelet.
Megvoltak a helyzeteink, de ezeket nem tudtuk kihasználni. Nagyon hamar el akartuk dönteni a mérkőzést, már az első félidőben tíz góllal akartunk vezetni. A szünet után megnyugodtunk, és elől és hátul is sokkal fegyelmezettebbek voltunk, végül ez vezetett a sikerre
– mondta a 12-14-es félidő után 33-28-ra megnyert meccs után a meccs emberének választott Klujber.

Márton is teljesen más forgatókönyvben reménykedett. – Idegesen kezdtük az első félidőt, a bemutatkozó meccs miatt izgultunk, meg talán azért is, mert tudtuk, hogy kötelező győzelemre készültünk. Görcsössé váltunk, ettől megijedtünk, de hála Istennek, a második félidőben feljavultunk, és a legtöbb hibánkat ki tudtuk javítani – értékelt utólag a tavaly az év játékosának választott ferencvárosi balszélső.
A válogatott úgy érezte, hogy a németek elleni sokk után képes lehet nagy gólkülönbségű előnyt kialakítani, és mivel ez nemigen sikerült, begörcsöltek a játékosok, és csak nagy nehézségek árán sikerült a fordítás, a 33-28-as győzelem.
A görcs mellett a számok nyelvén könnyen megfogalmazható okai is vannak a szerényebb teljesítménynek.
A magyar válogatott féloldalasan játszott: a balkezes átlövői 10, a jobbkezesek 2 gólt lőttek. Klujber egymaga kilencet, Albek Anna csak egyet, Kácsor Gréta két gólt szerzett, az ő posztján játszó Hornyák Dóra és Debreczeni-Klivinyi Kinga egyet sem. Egy komolyabb csapat ezt azonnal kiszúrja, és azonnal megpróbálja kivenni a játékból Klujbert, ha már a másik oldaltól nincsen félnivalója.
A meglevő erények közül a szélső játék továbbra is domináns: Lukács Viktória hibátlanul célzott, hat lövésből hat gólt ért el, Márton Gréta négy gólig jutott, két rontott lövés mellett. Korábban legalább az egyik kapus, jellemzően a most sérült Bíró Blanka, általában tudott segíteni. Svájc ellen a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában parádézó Szikora Melinda, és a Fradiban jó szezont futó Janurik Kinga is átlagos vagy inkább az alatti teljesítményt nyújtott: ketten együtt összesen öt labdát védtek, ami nemzetközi szinten is nagyon kevés. Erről persze nem minden esetben ők tehettek, az előttük dolgozó védőfal volt fegyelmezetlen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!