Doppingbotrány: újabb magyar sikersportág a célkeresztben

Érthetően megrázta a magyar sportéletet, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) a héten nyilvánosságra hozta: két sportágban, úszásban, illetve birkózásban összesen három magyar sportoló akadt fenn doppingvizsgálaton az úgynevezett biológiai útlevél adatai alapján. A MACS minden további tájékoztatást megtagadott az érintettek személyiségi jogaira tekintettel, ám azóta a sajtóban kiszivárgott, egy birkózó és két úszó, utóbbi sportágon belül egy női és egy férfiversenyző érintett, a férfi ráadásul ismert olimpikon. Reméljük, elszigetelt esetekről van szó, bár a kajak-kenu korábbi példája azt sugallja, csőstül jön a baj.

2022. 12. 18. 12:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszatérve Horváth és Szomolányi esetére: előbbi elkövette azt a hibát, hogy a neki kedvező fegyelmi döntést után nem tudott leállni. Sem így, sem úgy. Noha 2017-ben kétszáz egyesben az Európa-, majd a világbajnokságon is ezüstérmet szerzett, a folyamatos és sorozatos doppingellenőrzések során egyre jobban kiolvasható volt a biológiai útleveléből, merre, helyesebben, miben is utazik, s végül EPO-használat miatt csípték fülön, s tiltották el kivételes szigorral négy évre.

A vizsgálati módszerek egyre finomodnak, soha nem tudhatjuk, hogy az adatok mikor mutatnak tiszta képet. A most lebukott versenyzők esetében ezek szerint mostanra állt össze a kép.

Másodszor, Horváth és Szomolányi nem egyedül járt a tilosban akkoriban a kajak-kenuban. Rio előtt bukott le a ma már híres celeb, igaz, a vétségét később őszintén felvállaló Dudás Miklós, a visszatéréssel később sikertelenül próbálkozó, a tokiói olimpiáról lemaradt Dombvári Bence (aki váltig hangoztatta, úgy csempészték bele az italába az eltiltását eredményező tiltott szert), később aztán Mozgi Milán, majd Takács Tamara, két éve végül Redl András. A kokainfogyasztás miatt kiszabott eltiltásokról már nem is szólva. A kajak-kenu sportág akkor a sportolóival együtt vezekelt, évi 25 millió forintot fordított ellenőrzésre, megelőzésre. Az elmúlt évek csendje arra utal, siker koronázta eme törekvést.

Az analógia kínálja magát, ahol van egy vagy két vétkes, ott akad több is. Csak éppen – egyelőre – feltáratlanul. Nagyon reméljük, idővel ez alaptalan szellemidézésnek bizonyul, különösen az úszás, illetve a birkózás mégsem kerül célkeresztbe.

Harmadszor, arra is emlékezhetünk, Horváth és Szomolányi eltiltását nemcsak a félelem és a sportszerűség, hanem bizonyos értelemben az érdek is szülte. Ők itthon maradtak, mások utazhattak. Az élet már csak így működik. S amikor riválisokra gondolunk, nem csak itthon és nem csak a közvetlenül érintettek körében érdemes szétnézni.

A mostani három eset, bármennyire kínos és fájdalmas, ugyanakkor hasznos is. Azt üzeni, nem érdemes, sőt nem szabad tilosban járni, mert semmi sem maradhat titokban. Elég arra gondolni, hogy az Index csupán négy nap elteltével már azt közölte, néven tudná nevezni a két úszót, ha nem kellene tekintettel lennie azok személyiségi jogaira. Mindkettő állítólag pillangóúszó, az egyik ráadásul ismert olimpikon, sugallja a portál.

A hír azért is sokkoló, mert úszásban Magyarországon emberemlékezet óta nem keveredett senki sem doppingügybe, pláne nem híres versenyző.

 Megismételjük: mi a magunk részéről nem kívánunk találgatásokba bocsátkozni, csak megnyugtatásul annyit közlünk, hogy információink szerint nem a legismertebb magyar úszóra vetült a gyanú árnyéka.

Az igazság előbb-utóbb úgyis kitudódik.

Borítókép: Horváth Bence a riói olimpián nem indulhatott, majd négy évre eltiltották (Fotó: MKKSZ)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.