„Látjátok, ilyen hosszú élete lesz annak, aki tornázik!” – csapott reklámot a sportágnak egy félmosoly kíséretében még 2011-ben egy júniusi napon Magyar Zoltán, a lólengés kétszeres olimpiai bajnoka, amikor a honi tornaszövetség elnökeként átadta a Magyar Tornasportért Díjat az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmes kéziszercsapatunk tagjainak. Az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes abban az esztendőben töltötte be a 90-et, s bár a hallása már nem volt a régi, ruganyos léptekkel mozgott, s Köteles Erzsébet 86, Tass Olga 82, Bodó Andrea 76, Kertész Alice 75 évesen is őrizte a fittségét. Keleti Izraelből, Bodó az Egyesült Államokból ruccant haza, míg a csapat hatodik tagja, a 78 esztendős Koronás Margit betegsége miatt nem tudott jönni a tengerentúlról, de internetes videókapcsolaton keresztül ő is csatlakozott a társaihoz. Nagy találkozás volt ez, Melbourne után ötvenöt éven keresztül nem voltak így együtt.
– Óhatatlanul akadtak súrlódások közöttünk, de amikor verseny volt, együtt dobbant a szívünk, egyszerre ragyogott fel a szemünk – jegyezte meg akkor Köteles Erzsébet.
Öt esztendővel később, 2016 decemberében Fűrész Attila Forradalmi győzelem című könyvének bemutatóján – amellyel a szerző a nagy diadaluknak állított emléket – Keleti Ágnessel (95), Köteles Erzsébettel (92), Tass Olgával (87) és Kertész Alicével (81) újra találkozhattunk, az anyaföldtől távol letelepedett Korondi Margit (84) és Bodó Andrea (82) pedig „igazoltan” hiányzott.

A többiek azonban feleleveníthették a nagy sztorit. Azt, hogy az olimpián a gyakorlatukkal Fülöp herceget, Erzsébet királynő férjét is megbabonázták. A kérésére a verseny után még egyszer bemutatták a gyakorlatukat a hat szalaggal. Az olimpia egyik kedvelt „színes” híre volt, hogy csapatunk öt piros-fehér-zöld és egy hirtelen előkapott szivárványszínű szalaggal tornázott, mert az eredeti hatodik, nemzeti színűnek nyoma veszett. A verseny előtti este a mieink egy étteremben vacsoráztak, és Tass Olga ottfelejtette a magáét. Csak másnap reggel vette észre, hogy nincs meg, és hiába szaladt vissza, már nem találta meg. Az együttesnek azonban tartalékban volt egy szivárványszínű szalagja, és azt kezdték el terjeszteni, a zsűri fülébe is az jutott el, hogy eredetileg is ezzel versenyeztek volna. Tudniillik a nemzeti színű szalagok mellett a szivárvány a remény jelképe, és a magyar nemzetet abban a vérzivataros időben csakis a remény éltetheti. A csapat furfangos vezetőedzője, Herpich Rezsőné, a sportág Vali nénije meggyőzte a pontozókat – mert szigorúan nézve a szabályokat, bizony hat egyforma szerrel kellett volna versenyezni.