A csapatépítés zavartalanul folytatódott, immár a visszatérő Lékaival a fedélzeten ötödikként ért célba a válogatott a tomboló járványhelyzetben megrendezett egyiptomi világbajnokságon. Az újabb előrelépés helyett váratlan megtorpanás következett: a tavalyi magyar, szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon csak három csoportmérkőzés és a korai búcsú jutott a telt házas MVM Dome-ban. A kudarc Gulyás István állásába került, a korábbi stábtag, Chema Rodríguez vette át az irányítást, majd minimális személyi változással folytatta az elődje munkáját.
A válogatott továbbra is a tapasztalt, harmincnyolc éves kapus, a csapatkapitány, a szegedi Mikler Roland, a nála négy évvel fiatalabb korábbi veszprémi, jelenleg a Ferencvárost erősítő irányító, Lékai Máté és a posztján világklasszis 27 éves szegedi beálló, Bánhidi Bence játékára épül.
A fiatalok még nem játszanak főszerepet, az ígéretesen induló „malmői mag” tagjai (Nagy Bence, Győri Mátyás) nem a Bajnokok Ligájában játszanak, és a klubjukban képtelenek voltak egyenletes teljesítményt nyújtani, egyelőre nem lehet komoly terhet rakni rájuk felnőttvilágversenyen. A norvég Elverumban újjászületett, azóta a világhírű Paris SG-hez szerződött Máthé Dominik pedig sérülés miatt nem tud segíteni az első hét csapat közé vágyó válogatottnak Svédországban.
Az olimpia előtti évben nem is tűzhetett volna ki más célt a hazai szakszövetség, mert a hetedik hely garantálná a részvételt a jövő évi párizsi olimpia egyik selejtezőtornáján. Minden bizonnyal a nyolcadik és a kilencedik helyezettnek is lehetősége lesz kivívni a párizsi kvótát, ha a hét közé jut az olimpiai címvédő, jövőre házigazda Franciaország, illetve más olyan válogatott, például a jövő évi németországi Európa-bajnokság győztese, amely később közvetlenül kijut az ötkarikás játékokra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!