A cselgáncsozó olimpikon, Cirjenics Miklós felesége, Kovacsics Anikó életében az idén hemzsegnek a meghatározó pillanatok. Csaknem kétéves kihagyás, 668 nap után január 28-án tért vissza, játszott újra tétmérkőzést az FTC pályáján, az Elek Gyula Arénában. Ráadásul épp az Alba Fehérvárral szemben, amely ellen 2021-ben megsérült.
A történelmi gól szerzője nem viszi ki a gyermekét a saját meccseire
Talán sorsszerű volt, hogy Cirjenics-Kovacsics Anikó szerezte az elmúlt hétvégén az FTC-Rail Cargo Hungaria hatezredik Bajnokok Ligája-gólját. A tapasztalt irányító 2016 óta játszik a Népligetben, a Győrrel korábban két BL-t nyert játékos idén tért vissza a szülési szabadságáról. A népszerű kézilabdázó életét teljesen megváltoztatta az anyaság, egyéves Marcell fiát viszont egyelőre nem meri kivinni a saját meccseire.
Az elmúlt hétvégén a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó játéknapján a dán Odense elleni győztes mérkőzésen ő szerezte klubja hatezredik gólját a BL-ben. Szinte sorsszerű volt, hogy az elhúzódó vállsérülése és a szülési szabadsága után éppen ő, a 2016 óta a fővárosi zöld-fehéreknél játszó irányító nevéhez fűződött a hatezredik Fradi-gól. – Bevallom őszintén, a pályán nem nagyon tudtam, hogy mitől volt olyan jelentős az a gól, amit szereztem. Ezeket egyébként sem szoktuk nyilvántartani, inkább a győzelemnek örültünk a csapattal. Később a családomtól kapott üzenetekből tudtam meg, hogy miért volt olyan különleges a gólom – mondta lapunknak az irányító.
Cirjenics-Kovacsics szerint a fegyelmezettséggel párosult felszabadult csapatjáték volt a nyerő a dán Odense otthonában, és ehhez jöttek Bíró Blanka fantasztikus bravúrjai a kapuban. A 28-25-ös siker egy tét nélküli meccsen is értékes, tekintettel arra, hogy mostanában nem nyerni járnak a magyar klubcsapatok Dániába, és a Győr leendő edzője, Ulrik Kirkely vezette Odensét idegenben három góllal legyőzni elismerésre méltó teljesítmény. Adódik az FTC életében gyakran ismétlődő kérdés: ha egyszer jól megy, akkor miért nem lehet állandósítani ezt a formát? – Hamarosan meg kell fejtenünk ezt a feladványt, kiegyensúlyozottabban kell teljesítenünk – válaszolt a történelmi BL-gól szerzője. – A szezon legfontosabb részéhez érkeztünk, és az elmúlt években meggyűlt a bajunk az ellenfeleinkkel a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Azon vagyunk, hogy a Buducsnoszt Podgorica ellen megugorjuk az első szintet az oda-visszavágós párharcban.
A 31 éves kézilabdázó szerint nehéz megmondani, hogy reális célkitűzés volt-e a szezon elején a Final Fourban való részvétel. – Sosem lehet tudni. Ha jó napot fogunk ki, akkor a legkomolyabb csapatok életét is meg tudjuk keseríteni, és a szezon előtt hozzánk csatlakozott rutinos játékosok segítségével bravúrokat tudunk elérni. Mindannyian azt szeretnénk, ha ott lehetnénk a budapesti Final Fouron – nyilatkozta a Misi becenevű játékos, akinek van némi sikerélménye a Buducsnoszttal kapcsolatban. A Győrrel a montenegrói csapat ellen nyert BL-t 2014-ben, később a Fradival is legyőzte idegenben a sportág meghatározó klasszisával, Cristian Neaguval felálló délszláv együttest.
Az idei, Buducsnoszt elleni összecsapás igazán különlegesnek ígérkezik Cirjenics-Kovacsics életében: először léphet pályára anyaként a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. De még nem az egyéves Marcell fia előtt. – A testvérem, Péter és a női csapat meccsein már voltunk együtt, de egyelőre nem erőltetem, hogy Marcell az én meccsemen is ott legyen. Nehéz lenne nem arra figyelnem, hogy vajon mit csinál a lelátón. Egyébként Marcell erős, jó kedélyű, mozgékony kisfiú, minden egyes perc csoda, amit vele eltölthetek. Biztosan fog sportolni, hiszen az már most látszik, hogy van rá igénye – tájékoztatott a ferencvárosi anyuka.
További Sport híreink
Hozzátette, nem érte váratlanul az anyasággal járó boldogság, mert korábban is tudta, hogy ezzel lesz teljes az élete. – Sosem voltam egy idegeskedő típus, de mióta Marcell megérkezett az életembe, még nyugodtabb lettem – mondta. Talán ez a nyugalom kamatozhat a válogatottban is – vetettük fel neki, felidézve azt, hogy Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a rossz emlékű, 11. hellyel végződő tavalyi Eb után tárt karokkal várta vissza őt a válogatottba. – Nagyon jólestek a kapitány szavai. Motivált vagyok. A fiatal játékosok világversenyen szerezhettek nemzetközi tapasztalatot, de remélem, hogy a rutinommal én is tudok segíteni – fogalmazott a Ferencváros hatezredik BL-góljának szerzője.
Borítókép: Cirjenics-Kovacsics Anikó dobta a Fradi történelmi BL-gólját (Forrás: Fradi.hu)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSallai Rolandra eltiltás vár a tette miatt, a Galatasaray meccse a 98. percben dőlt el
A török bajnokság 16. fordulójának zárómérőzésén az éllovas 4-3-ra nyert a Trabzonspor ellen.
Váratlan bejelentést tett a FIFA: már kedden kiderülnek az év legjobbjai
Már kedden megtudhatjuk, hogy a FIFA szerint kik voltak az év legjobbjai, és a Puskás-díj is most talál gazdára.
Az úszóknál Kós Hubert és Milák Kristóf között nem tudott dönteni a szövetség
A Magyar Távirati Iroda felkérésére 64 sportág szövetsége árulta el, kit tart 2024 legjobbjának.
Brutálisan megverték egy bécsi utcán Bolla Bendegúz csapattársát
Guido Burgstallert súlyos állapotban szállították kórháznba, egyelőre nem tudni a támadás okát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszol - élőben az Origón
Kevesen merték volna megkockáztatni azt, amit Ákos tett szombaton az Arénában
Felesége közölte: legyőzte a rák, már nem ébredt fel a színészóriás
Brüsszel beint Elon Musknak
Dárdai Bence magyar vagy német válogatott lesz?
Ez a titok, amiért a dubai csokit aranyáron adják
Baloldali elemző üzeni Pressmannak: „Menjé má haza magadnak”
Papp Nikoletta: Remélem, nem kapott senki szívinfarktust a lelátón miattunk
Az úszóknál Kós Hubert és Milák Kristóf között nem tudott dönteni a szövetség
Dühöngenek a franciák a magyar válogatott elleni bronzmeccs előtt
Flick után Yamalt is elvesztette, padlóra került a Barcelona
Megkereste Kocsis Mátét a Népszava, a politikus bemutatta hogy is néz ki a baloldali álhír-gyártás
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSallai Rolandra eltiltás vár a tette miatt, a Galatasaray meccse a 98. percben dőlt el
A török bajnokság 16. fordulójának zárómérőzésén az éllovas 4-3-ra nyert a Trabzonspor ellen.
Váratlan bejelentést tett a FIFA: már kedden kiderülnek az év legjobbjai
Már kedden megtudhatjuk, hogy a FIFA szerint kik voltak az év legjobbjai, és a Puskás-díj is most talál gazdára.
Az úszóknál Kós Hubert és Milák Kristóf között nem tudott dönteni a szövetség
A Magyar Távirati Iroda felkérésére 64 sportág szövetsége árulta el, kit tart 2024 legjobbjának.
Brutálisan megverték egy bécsi utcán Bolla Bendegúz csapattársát
Guido Burgstallert súlyos állapotban szállították kórháznba, egyelőre nem tudni a támadás okát.