Török László nem firtatta a VAR döntését
A mérkőzés egyetlen – kisvárdai – gólját a játékvezető a VAR-vizsgálat után nem adta meg. Török László, a hazaiak vezetőedzője nem kívánta firtatni a döntést helyességét.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet
A mérkőzés egyetlen – kisvárdai – gólját a játékvezető a VAR-vizsgálat után nem adta meg. Török László, a hazaiak vezetőedzője nem kívánta firtatni a döntést helyességét.
– Minden elismerésem és dicséretem a csapatnak. Az első félidőben nagyon fegyelmezetten játszottunk első sorban védekezésben. A megbeszéltek szerint mindenki a helyén volt, azt csinálta, amit kellett. A Ferencváros próbálta azt játszani, ami az erőssége, de nem tudott mögénk kerülni, nem találta a réseket, jól védekeztünk, viszont az átmenetünk nem volt tökéletes. A második félidőben már sikerültek a labdaszerzéseinkből az átmenetek, a gyors támadásépítések, feljebb tudtunk játszani. Az a játékrész a csapatunké volt, de sajnos nem sikerült érvényes gólt szereznünk – értékelte a találkozót Török László.
Labdarúgó NB I, 19. forduló Péntek Szombat Vasárnap |
Borítókép: Carlos Auzqui a bűnbak (Fotó: Fradi.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.