Mindent bevet a Honvéd: saját gyerekeik kísérik ki a játékosokat

Honvéd-Mezőkövesd mérkőzéssel folytatódik vasárnap délután a labdarúgó NB I 32. fordulója. Rangadó a javából, kiesési rangadó. A Mezőkövesd döntetlennel lényegében bebiztosítaná a bennmaradást, a Honvéd sorsa még semmiképpen sem dől el, de ha a saját kezében akarja tartani a sorsát, akkor nyernie kell. Kispesten mindent bevetnek a játékosok motiválása érdekében: elszántan készülnek a drukkeret, a játékosokat pedig a bevonuláskor a saját gyerekeik kísérik.

Magyar Nemzet
2023. 05. 21. 11:26
Dean Klafuric, a Honvéd vezetőedzője
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A labdarúgó NB I 2022–23-as idényében a Honvéd és a Mezőkövesd előző két mérkőzésén egyaránt döntetlen született. Előbb Kispesten 2-2, majd Mezőkövesden 0-0. A Mezőkövesdnek a döntetlen ezúttal is tökéletesen megfelelne, ha matematikailag még nem is, gyakorlatilag ezzel bebiztosítaná a bennmaradását az első osztályban.

Hogy miért maradna benn döntetlennel a Mezőkövesd?

Nézzük a tabella hátsó fertályát, a jelenlegi állást.

 9. Mezőkövesd                  31  9   9  13    36-41  36
10. Fehérvár                       32  8  10  14    38-43  34
11. Honvéd                          31  8   9  14    31-46  33

A Mezőkövesd és a Honvéd között jelenleg három pont a különbség, döntetlen esetén is ez maradna. A Mezőkövesd eggyel több meccset nyert meg, amit a Honvéd – ha marad a három pontos differencia – még ledolgozhat. Ám a gólkülönbséget aligha. A Mezőkövesd jelenleg mínusz ötön, a Honvéd viszont mínusz tizenötön áll, az utolsó fordulóban tehát előbbinek kiütéses vereséget kellene szenvednie, az utóbbinak viszont gólgazdag győzelmet aratnia. Azonos pontszám esetén ugyanis elsősorban a több győzelem, s ha az is megegyezik, akkor a jobb gólkülönbség dönt.

Ezért elég lenne a döntetlen a borsodiaknak Kispesten.

A Honvéd győzelem esetén sem menekülne meg garantáltan, igaz, a sorsa vereség esetén sem pecsételődne meg, mert a Fehérvárhoz képest így is, úgy is lőtávolon belül maradna.

Persze annak érdekében, hogy a saját sorsa kovács maradjon, mindenképpen nyerni kell. Döntetlen esetén ugyan pontszámban befogná a Fehérvárt, de a gólkülönbségnél ugyanaz a helyzet, mint a Mezőkövesddel: a Vidi mínusz ötön áll.

Telt ház előtt játszik a Honvéd

Kispesten mindent elkövetnek a győzelem érdekében. A klub vasárnap reggel büszkén és boldogan közölte, hogy a hazai szektorokba minden jegyet eladtak, tehát telt ház lesz a Bozsik-stadionban.

A Honvéd a játékosok motiválása érdekében szokatlan húzásra szánta rá magát: a hazai futballistákat a saját gyerekeik kísérik majd be a pályára a mérkőzés előtt.

 

Dean Klafuric, a Honvéd vezetőedzője bizakodó a találkozóra készülve, úgy fogalmazott, az elmúlt hetekben az élcsapatok elleni eredményeinket látva, mentálisan és fizikailag is a topon vannak.

– A Kecskeméttel és a Debrecennel jó mérkőzést játszottunk, meggyőzőek voltunk és mentálisan is nagy teherbírásról tettünk tanúbizonyságot mindkét alkalommal. Bizakodó, optimista öltözőt látok, játékosokat, akik a munkában és az egymásért való kiállásért hisznek, és tudom, hogy azok a futballisták is, akik a padon ülnek, bármelyik pillanatban készen állnak a bevetésre – mondta Klafuric, majd külön kitért a várható hangulatra.

– Tudom, hogy fantasztikus atmoszféra vár minket a Bozsik Arénában. Ez a hangulat nekünk otthonos és inspiráló, és bízunk benne, hogy ez is extra erőt ad ellenfelünkkel szemben. Nem foglalkozunk más csapatok eredményeivel, kizárólag magunkra fókuszálunk, nyerni akarunk és a forduló végeztével meglátjuk, hogy ez mit jelent a számunkra – tette hozzá a Honvéd vezetőedzője.

Mezőkövesden is hangolnak

Mezőkövesden is felfokozott a hangulat, a szurkolók a kispesti mérkőzés előtti utolsó edzésen felkeresték a csapatot, az alkalomról közös fotó is készült. 

Így készül a Mezőkövesd a Honvéd ellen
Így készül a Mezőkövesd a Honvéd ellen (Fotó: Mezőkövesd FC)

Kuttor Attila, a Mezőkövesd trénere természetesen pontosan tudja, mi a tét.

– Nagyon fontos mérkőzést játszunk a Honvéd ellen, küzdelmes, kiélezett, nagyon nehéz találkozóra számítok vasárnap. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is szeretnénk a saját játékunkat bemutatva jó eredményt elérni. Természetesen az a célunk, hogy pontot, pontokat szerezzünk, ez most a legfontosabb feladatunk és célunk. Szurkolóink minden mérkőzésen sokat segítenek nekünk, amit ezúton is szeretnék megköszönni, vasárnap is számítunk a támogatásukra – jegyezte meg a tréner, akit nemrég hírbe hoztak a Győri ETO-val.

A 32. forduló az Újpest Kecskemét mérkőzéssel zárul. Ha csak egy pontot szerez a Kecskemét, már garantáltan ezüstérmes.

 

NB I, 32. forduló

Péntek
Paks–Puskás Akadémia 0-2 (0-0), Paks, 2612 néző, jv.: Bogár. Gólszerzők: Plsek (76.), Corbu (90+4.)
Kisvárda–Vasas 2-1 (1-1), Kisvárda, 2380 néző, jv.: Andó-Szabó. Gólszerzők: Mesanovic (45+5., 11-esből), Matheus (47.),  illetve Berecz (39.)

Szombat
Fehérvár–ZTE 3-0 (2-0), Mol Aréna Sóstó, 5000 néző, jv.: Pintér. Gólszerzők: Kodro (3., 49., az elsőt 11-esből), Kastrati (39.)
Ferencváros–Debrecen 1-3 (1-0), Groupama Aréna, 15 879 néző, v.: Erdős. Gólszerzők: Pászka (42.), illetve Babunszki (63., 67.), Bódi (75., tizenegyesből)

Vasárnap
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 14.10 (M4 Sport)
Újpest–Kecskemét 17.30 (M4 Sport)

Borítókép: Dean Klafuric úgy látja, csúcsformában van a Honvéd (Fotó: Budapest Honvéd)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.