Üzenet Hamiltonnak: „Ideje lenne eltűnnöd a Mercedestől!”

Egyelőre nem dőlt el, mi lesz Lewis Hamilton sorsa a zajló idény befejeztével. A hétszeres világbajnok elmondása szerint a Formula–1-ből való visszavonulást nem fontolgatja, ugyanakkor egy istállóhoz sem kötelezte el magát a következő évre. Az egykori csapatfőnök Eddie Jordan azt javasolta Hamiltonnak, a Mercedesnél semmiképp ne maradjon.

Magyar Nemzet
2023. 05. 13. 12:16
Lewis Hamilton USA Nagydíj Mercedes
Lewis Hamilton USA Nagydíj Mercedes Fotó: Chris Graythen Forrás: AFP/Getty Images
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– George kiváló munkát végez, és hasznos a csapatnak. Persze nem állítom, hogy Lewis nem végez kiváló munkát, csak nincs most annyira összhangban az autóval. De ha megvan az összhang, akkor arra számítok, hogy megmutatja George-nak, miért is nyert korábban hét világbajnokságot – magyarázta az expilóta.

Eddie Jordan korábban arról beszélt, szerinte a Ferrari lenne a megfelelő hely Hamiltonnak, hozzátéve, ő szívesen látná, ha a brit versenyző ülést cserélne Charles Leclerc-rel.

Borítókép: Lewis Hamilton vajon jövőre is a Mercedes szerelését fogja hordani? (Fotó: AFP/Getty Images/Chris Graythen)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.