Görbicz remek ötletnek tartja, hogy stílszerűen 30 embert emelt a Hírességek Csarnokába a 30. születésnapját ünneplő EHF. – Elképesztő látni ezeket az embereket. Azt hiszem, a nagyobbik fiam, Boldizsár büszke lenne rám, ha itt látna. És idővel a kisebbik gyerek, Domonkos is örülni fog majd ennek az elismerésnek. Görbiczet azzal szembesítettük, hogy itthon a második helyen végzett a Magyar Nemzet, az Origo és a Nemzeti Sport által életre hívott Kézisek Kézise szavazáson. Ő azt tette hozzá, hogy számára megtiszteltetés, hogy a pályafutása végén, itthon és a nagyvilágban is elismerik a teljesítményét.
Görbicz Anita meghatódott, és elmerengett az idő múlásán
A magyar kézilabda korszakos egyéniségei az érzékeny oldalukat mutatták. Görbicz Anita és Nagy László is meghatottan vette tudomásul, hogy beválasztották a Hírességek Csarnokába. Az európai kézilabda-szövetség születésnapi gálavacsorája amúgy remekül sikerült, az előkészületekkel viszont adódtak problémák.

A 2022–23-as szezon férficsapata:
Ugyancsak második volt a Kézisek Kézise szavazásán Nagy László, akinek most már hivatalosan is papírja van arról, hogy híres. A Barcelonával két BL-t nyert, kétszeres olimpiai negyedik helyezett korábbi jobbátlövő is örömmel fogadta a beiktatását a Hírességek Csarnokába. – Másként tekintek erre a díjra, mint a korábbi elismerésekre, mert ezt a pályafutásom befejezése után kaptam, csakúgy, mint annak idején otthon a Kézisek Kézise szavazásán elért második helyet.
Az egykori legjobbak, például Magnus Wislander, Christian Schwarzer, Andrij Csepkin mellett ültem egy asztalnál. Utóbbi, a férfi kézilabda egyetlen hétszeres BL-győztes játékosa tanított meg védekezni. Annak kifejezetten örülök, hogy a leendő veszpréni beálló, Ludovic Fabregas bekerült a szezon csapatába
– mondta a díjátadó után a Veszprém sportigazgatója.
A nők csapata:
Angela Malestein, a jobbszélső kategória nyertese, nem felejtette el megemlíteni a Ferencvárost. Ezek szerint valóban kitörölhetetlen emlék az MVM Dome-ban lejátszott Final Four. A holland világbajnok szavaiból erre lehetett következtetni.
– Amikor elkezdte énekelni a világ legjobb szurkolótábora a Feed from Desire fradistaváltozatát, felállt a hátamon a szőr. A következő szezonban magasan van a léc, ha nem akarjuk elveszíteni a szezon utolsó mérkőzését
– mondta a zöld estélyivel minden férfitekintetet magára vonzó klasszis.
Ana Gros megosztva nyert Nora Mörkkel a jobbátlövők versenyében. A tökéletes angolságával is figyelmet érdemlő szlovén klasszis éppen ellenkezőleg viselkedett ahhoz képest, mint amit a pályán mutat: ott hajlamos az extra megoldásokra, tegnap „csak” felmondta a kötelezőt.
További Sport híreink
A sportág nagyjai a gála után a „harmadik félidőben” is kitettek magukért. A többség fegyelmezetten fogyasztott, és ez nem véletlen. Az egészségmegőrzésen kívül ennek nagyon komoly szakmai oka van: ma sorsolják a Bajnokok Ligája csoportkörét.
Mellesleg akinek nem ment el a kedve a helyszíntől, visszatérhet Bécsbe, július 16-ig látogatható a Frida Kahlo-kiállítás. Hol máshol, mint a Marx Halléban. Kék szőnyeg nem lesz, és az öltöny sem kötelező.
Borítókép: Görbicz Anita (balról a harmadik) meghatva fogadta az elismerést (Fotó: EHF)
Az EHF közvetítése az eseményről:
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!